Ecclestone: Briatore túl szigorú büntetést kapott

2009.09.24. 13:53
Címkék
Bernie Ecclestone, a Formula–1 gazdasági vezetője az autsport.com oldalon megjelent nyilatkozatában elmondta, véleménye szerint a Renault korábbi csapatfőnöke, Flavio Briatore túl szigorú büntetést kapott. Mint ismeretes, az olasz sportvezetőt vétkesnek találták Nelsinho Piquet tavalyi szingapúri „akciójában", és szándékos baleset kitervelése miatt örökre száműzték a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) minden rendezvényéről.
Briatore (balra) és Ecclestone – barátok?
Briatore (balra) és Ecclestone – barátok?

„Piquet balesetében összesen három ember volt érintett a Renault-csapatból, közülük Briatore kapta a legsúlyosabb büntetést. Utólag úgy érzem, nem kellett volna egy életre eltiltani, túl szigorú büntetést kapott. Persze én is tehetek arról, hogy ez a döntés megszületett, mert benne voltam a bizottságban, amely meghozta az ítéletet" – nyilatkozta Bernie Ecclestone.

Mint ismeretes, a brazil Nelsinho Piquet tavalyi szándékos balesete miatt Briatore örökös eltiltást kapott, a Renault-csapat két évre felfüggesztett eltiltást, a volt főmérnököt, Pat Symondsot pedig öt esztendőre kizárták az FIA-rendezvényekről. A szingapúri versenyt a baleset után megnyerő spanyol Fernando Alonsót viszont felmentették, és az istállótól még augusztus elején menesztett Piquet-t sem marasztalták el.

„Briatore ügyvédei vitatták az FIA bizottságának hatáskörét, ezért az olasz sportvezető nem jelent meg a meghallgatáson. Szerintem ez hiba volt, ha eljön, elismeri tévedését és elnézést kér, más is lehetett volna az ügy kimenetele" – fogalmazott Ecclestone.

A Formula–1 vezetője elmondta, a történtek ellenére barátjának tekinti Briatorét.

„Briatore nem beszél velem eltiltása óta, úgy érzi, legyőztem őt, de ez nem így van" – mondta Ecclestone, s azt is hozzátette, az olasz sportvezető fellebbezhet az FIA-nál. Viszont ha bíróság elé viszi az ügyet – ezzel fenyegetőzött Briatore büntetése után –, akkor nincs esélye rá, hogy csökkentsék a büntetését.

 A RENAULT-BOTRÁNY

 

Bob Bell lesz Flavio Briatore utódja a Renault-nál  

Rosberg: „A Renault csalt, engem illet a győzelem!"

Nelsinho Piquet: „Nem várom, hogy megbocsássanak"

Az örökre száműzött Briatore pert fontolgat

A Renault olcsón megúszta a csalást

A Renault gyakorlatilag elismerte a szándékos balesete

 

 

Legfrissebb hírek

Mozgalmas délutánt követően csendes volt az este – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
5 perce

A kötélhúzás is szerepel a Világjátékok 2029-es programjában

Egyéb egyéni
21 perce

Négy között a lengyelek és a törökök is a női röpi Eb-n

Röplabda
38 perce

US Open: szetthátrányból verte a 3. kiemeltet Hacsanov

Tenisz
1 órája

Nem zavarta meg a Ferencvárost Borbély kemény győri fogadtatása, simán megverte a címvédőt

Labdarúgó NB I
1 órája

Levette az aranylabdás Oleg Blohint – nekrológ Martos Győzőről

Magyar válogatott
1 órája

Olasz Kupa: elherdálta kétgólos előnyét, mégis simán továbbjutott a Palermo

Olasz labdarúgás
1 órája

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
1 órája