Formula-1: Alonso nem aggódik Massa kijelentései miatt

2009.10.15. 22:23
Címkék
Fernando Alonso, a Renault pilótája elmondta, nem aggódik Felipe Massa sajtóban megjelent kijelentései miatt, melyek szerint a spanyol pilóta tudott csapata csalásáról a 2008-as Formula-1-es Szingapúri Nagydíjon.

„Nem hinném, hogy pszichológiai hadviselés lesz köztünk a Ferrarinál. Először is nem tudom, hogy mi igaz egyáltalán abból, ami megjelent a sajtóban. Elképzelhető, hogy félreértés történt. Nehéz megmondani, mi az igazság, főleg, hogy később Massa mást nyilatkozott. Nem aggódom emiatt" - mondta Fernando Alonso Interlagosban, a hétvégi Brazil Nagydíj helyszínén.

„A Motorsport Világtanács már tisztázott engem a vádak alól, és a nyomozásából kiderült, hogy nem tudtam a szingapúri esetről. Ettől kezdve nem lehet kétség az ártatlanságom felől, így nem foglalkozom ezzel az üggyel" - tette hozzá a spanyol.

A részletekről itt olvashat.

Legfrissebb hírek

Cadu: Most sokkal jobban együtt van a csapat

Labdarúgó NB I
10 perce

Három szettben búcsúzott Marozsán Fábián a US Opentől, már az első körben

Tenisz
6 órája

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
6 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO–Ferencváros rangadó az NB I-ben

Birkózás
7 órája

[email protected] – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
7 órája

Olasz Kupa: a Sassuolo tizenegyesekkel, az Udinese szoros győzelemmel jutott tovább

Olasz labdarúgás
7 órája

US Open: Medvegyev simán jutott be a 3. fordulóba, Shelton nagy csatában gyűrte le Hurkaczot

Tenisz
8 órája