Formula-1: Briatore ügyében január ötödikén hozhatnak határozatot

2009.11.24. 21:08
Címkék
Bírósághoz fordult kedden Flavio Briatore, a Formula–1-es Renault-istálló korábbi csapatfőnöke. Az olasz sportvezető beadványában örökös eltiltásának eltörlését kéri, és egymillió eurós kártérítést követel a Nemzetközi Automobil-szövetségtől (FIA). A francia bíróság előreláthatólag január 5-én hoz határozatot az ügyben.

Briatore szerint megtagadták tőle a jogot, hogy megvédje az igazát, s ügyében elfogult ítélet született, amelynek meghozatalakor figyelembe vették a közte és Max Mosley akkori FIA-elnök közötti feszült viszonyt.

A FIA motorsport-világtanácsa két hónapja két év felfüggesztett eltiltással büntette a Renault-t, mert a tavalyi szingapúri versenyen Nelsinho Piquet  – elöljárói utasítására – szándékosan okozott balesetet, elősegítve ezzel csapattársa, Fernando Alonso győzelmét.

Az eset nyomán Flavio Briatore csapatfőnököt örökre eltiltották a Formula-1-től, míg a főmérnököt, Pat Symondsot öt évre kizárták az FIA-rendezvényekből.

Legfrissebb hírek

Hadjar az Olasz Nagydíjat is kihagyja – hivatalos

F1
5 perce

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Fradi első El-ellenfele

Európa-liga
41 perce

Nyítl vízi úszás: kezdődik a junior-vb Argentínában

Utánpótlássport
46 perce

„Méltóság kérdése volt” – Kessié ügynöke visszavágott a Juventus vezérigazgatójának

Olasz labdarúgás
1 órája

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
1 órája

A 80-as évek jugoszláv legendáját, Ivan Gudeljt gyászolja a Hajduk Split

Minden más foci
1 órája

A síelőknél maradnak semlegesek az oroszok és a fehéroroszok

Téli sportok
1 órája

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
2 órája