Hivatalos: Rosberg aláírt a Mercedeshez

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2009.11.23. 13:30
null
Rosberg jövőre a Mercedesnél folytatja. (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
A múlt héten a Brawn GP-ből alakult Mercedes-istállónál folytatja Formula-1-es pályafutását Nico Rosberg. A világbajnok finn Keke Rosberg fia – aki az elmúlt négy szezont a Williamsnél töltötte – 1955 óta az első német a csillagos márka volánja mögött. A 24 éves pilóta eddigi 70 futamán még nem nyert, egyszer lett második, illetve harmadik.

Rosberg szerződtetése nem számít meglepetésnek, azóta a „levegőben lógott", mióta októberben kijelentette, hogy nem marad egy ötödik szezon erejéig is a Williamsnél.

„Nagyon boldog vagyok, hogy részese lehetek mint pilóta az »ezüstnyilak« visszatérésének kétezer-tízben. Nem sok márka tudhat maga mögött ennyire sikeres és hosszú pályafutást a motorsportban. Motiváltabb vagyok, mint eddig bármikor, már alig várom az első teszteket és a márciusi bahreini bemutatkozást" – nyilatkozta Rosberg.

Ross Brawn, aki egyéni és konstruktőri vb-címhez segítette a csapatot az elmúlt idényben, bízik benne, hogy Rosberg az ideális jelölt a csapat számára.

„Örültem, hogy együtt dolgozhattam az apjával is, most pedig a fia léphet a nyomdokába. Nico nagy tehetség, és négyévnyi Formula-1-es tapasztalattal a háta mögött képes lehet megfelelő teljesítményt nyújtani a csapatunkban" – mondta Brawn.

Ross Brawn csapatfőnök délelőtt cáfolta azokat az értesüléseket, melyek szerint a Formula-1-től 2006-ban hétszeres világbajnokként elbúcsúzó Michael Schumacher a Mercedes GP-nél térne vissza. Így tovább folynak a találgatások Rosberg csapattársának kilétéről, a legesélyesebb befutó az ugyancsak német – az idén BMW-s – Nick Heidfeld lehet, de a jövő évre korábban szünetet hirdető finn Kimi Räikkönen neve is szóba került.

Legfrissebb hírek

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
19 perce

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
35 perce

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
36 perce

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
38 perce

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
50 perce

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik