Räikkönen istálló nélkül maradt, jövőre nem indul

2009.11.18. 08:36
Címkék
A korábbi világbajnok Kimi Räikkönen nem indul a Formula–1 2010-es idényében, mivel nem sikerült megegyeznie a McLaren-istállóval. A finn Turun Sanomat napilap idézi a pilóta menedzserét, aki elmondta, hogy Räikkönen csak a wokingiakkal tárgyalt – és mivel nem állapodtak meg a felek, a finn versenyző csapat nélkül maradt.

 

Räikkönen istálló nélkül maradt (Fotó: Action Images - archív)
Räikkönen istálló nélkül maradt (Fotó: Action Images - archív)

„Ami a Formula–1-et illeti, két lehetőségünk volt: Räikkönen a McLarennél versenyez a következő szezonban, vagy sehol" – idézi a finn Turun Sanomat napilap Steve Robertsont, Kimi Räikkönen menedzserét.

„Kimi és a McLaren nem tudott megegyezni egymással, így a pilóta nem versenyez az F1-ben, legalábbis jövőre – folytatta Robertson. – Egy év szünet semmit sem jelent Kiminek. Őt az érdekli, hogy futamgyőzelmekért és a világbajnoki címért harcolhasson. Az F1-nek hiányozni fog Kimi. Nagyon keményen dolgozott a nyáron – olyan dolgokat művelt a Ferrariban, amilyenekre csak a legnagyobb versenyzők képesek."

Az autosport.com információi szerint Räikkönen és a McLaren sem a pilóta fizetésében, sem a  marketingmegjelenéseivel kapcsolatban nem tudott megegyezni egymással – ezenkívül az sem volt világos, hogy az istálló engedélyezné-e Räikkönen ralis „kicsapongásait".

Ami a lehetséges visszatérést illeti, a finn számára kézenfekvő lenne 2011-ben a Red Bullhoz igazolni, mivel Mark Webber szerződése a következő szezon végén lejár, és így valószínűleg ismét győzelemre esélyes autóba ülhetne. Egyelőre nem tudni, hogy Räikkönen mihez kezd jövőre – elképzelhető, hogy a rali-világbajnokságon indul majd.

A 30 éves versenyző 2001-ben mutatkozott be a Formula–1-ben, ahol a Sauber színeiben kezdte a pályafutását, majd 2002 és 2006 között a McLaren-Mercedesnél szerepelt. Összesen 155 futamon indult el, és 18 GP-t nyert meg.

Räikkönen 2007-ben világbajnoki címet szerzett a Ferrarival, de az idei szezon végén távozott a maranellói istállótól, s a helyére a kétszeres vb-első spanyol Fernando Alonso érkezett.

Legfrissebb hírek

Vuelta: nagyszerű előkészítés után újabb Brennan-diadal

Kerékpár
10 perce

Lamine Yamal: Mindig sokat beszélnek mindenről, ami velem történik, de nagyon boldog vagyok

Spanyol labdarúgás
11 perce

Elhunyt az Eb-ezüstérmes birkózó, Rusznyák József

Birkózás
22 perce

Aranylabdástól korábbi Premier League-sztárokig: nyolc ingyen igazolható játékos, aki még csapatot keres

Angol labdarúgás
32 perce

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

Kajak-kenu: Csikós, Varga és Fejes nyerte meg a kieséses viadalt Szolnokon

Kajak-kenu
1 órája

Hadjar az Olasz Nagydíjat is kihagyja – hivatalos

F1
2 órája

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Ferencváros első El-ellenfele

Európa-liga
2 órája