Ecclestone szerint Vettel lesz a világbajnok

MTI MTIMTI MTI
2009.12.30. 13:19
null
Ecclestone szerint nem Schumacher (jobbra), hanem Vettel a favorit (Fotó: Action Images)
Címkék
Bernie Ecclestone, a Formula–1 első számú vezetője szerint Sebastian Vettel esélyesebb a jövő évi világbajnokság megnyerésére, mint honfitársa, a három év szünet után visszatérő, ugyancsak német Michael Schumacher.

„Jó előre megmondom, hogy szerintem Vettel lesz a világbajnok" – jelentette ki az F1 kereskedelmi jogait birtokló Ecclestone a Bild című lapnak nyilatkozva.

A 22 éves Vettel négy futamgyőzelemmel a második helyen zárta az idei bajnokságot a Red Bull-csapat tagjaként, s ugyanott folytatja a pályafutását.

A hétszeres világbajnok Schumacher visszatérését múlt szerdán jelentették be, amint azt is, hogy a 2010-es szezonban a Brawn GP-ből alakult Mercedes GP pilótája lesz.

Ecclestone úgy véli, Schumachernek több nagyon erős riválissal meg kell majd küzdenie, így Vettel mellett az egyformán világbajnok brit Lewis Hamiltonnal és Jenson Buttonnal, valamint a spanyol Fernando Alonsóval.

„A következő idényben négy világbajnok lesz majd a rajtrácson. Nem emlékszem, mikor volt utoljára ilyen felállás" – lelkendezett az F1 főnöke.

Legfrissebb hírek

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
4 órája

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
5 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
6 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
6 órája

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
6 órája

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
6 órája