Alonso biztos benne, a Ferrarinál fejezi be

2010.01.14. 14:39
null
Alonso örül, hogy a Ferrari színeiben tarthatott sajtótájékoztatót (Fotó: Reuters)
Címkék
Fernando Alonso megtartotta első hivatalos sajtótájékoztatóját a Ferrari pilótájaként, és elmondta, biztos benne, hogy a maranellóiaknál fejezi be pályafutását. A kétszeres világbajnok spanyol pilóta hozzátette, nem lesz rangsor az olasz istálló pilótái között.

Fernando Alonso az olaszországi Madonna di Campiglióban megtartotta első hivatalos sajtótájékoztatóját a Ferrari pilótájaként. A spanyol versenyző elmondta, biztos benne, hogy a maranellóiaknál fejezi be karrierjét.

„Sokkal felkészültebben érkeztem a Ferrarihoz, mint annak idején a Renault-hoz, és készen állok a kihívásokra. Az olasz csapatot az egész világon ismerik, ezért nyernünk kell. A következő években a lehető legtöbb címet kell megszereznünk" – jelentette ki Alonso.

A kétszeres világbajnok pilóta azt is elmondta, jól meglesznek csapattársával, Felipe Massával, és nem lesz rangsor az istálló pilótái között.

„Nem lesz problémánk Massával, mivel soha senki nem mondta, hogy ő lesz az első számú versenyző. Gyerekkorom óta arról álmodom, hogy a Ferarri pilótája legyek, és ez most valóra vált. Nagyszerű ennél az istállónál dolgozni, mivel olyan a hangulat, mint egy családban. Ezt nem lehet megtalálni máshol" – mondta a spanyol.

„Michael Schumacher visszatérése jó a Formula–1-nek, de nem ő lesz az egyetlen nagy rivális a világbajnokságon. Biztos vagyok benne, hogy készen áll a versenyzésre, ha a visszatérés mellett döntött. Örülök, hogy így tett" – jegyezte meg Alonso a német klasszisról, aki a Mercedes pilótájaként indul a vb-n.

A sajtótájékoztatón nem csak a Formula–1-ről esett szó, Felipe Massa és Alonso a futballról is beszélt. A spanyol arra a kérdésre nem válaszolt, mit választana, ha a saját és a selección esetleges 2010-es világbajnoki címe között kéne döntenie, de Massának viccesen megjegyezte, ha Brazília és Spanyolország is továbbjut a csoportból a vb-n, akkor csak a spanyolok jutnak el a döntőig.

Legfrissebb hírek

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
1 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
2 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
2 órája

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
2 órája

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
2 órája