„Már most többet beszéltem Alonsóval, mint Kimivel”

2010.01.15. 11:36
null
Massa a kutyaszán hajtása mellett Alonsóval való beszélgetésre is szakított időt (Fotó: Reuters)
Felipe Massa, a Formula–1-es Ferrari-istálló brazil pilótája úgy nyilatkozott, nagyszerű a kapcsolata új csapattársával, Fernando Alonsóval, és biztos benne, hogy remekül dolgoznak majd együtt a jövőben.

„Nagyon jól kezdődött az egész. Már nagyon sokat beszélgettünk az új autóról, illetve arról, mit kell tennünk annak érdekében, hogy versenyképes gépünk legyen" – adott betekintést új csapattársához fűződő kapcsolatába Felipe Massa.

„Már most több szót váltottam Fernandóval, mint az elmúlt három évben Kimivel összesen. Persze ez nem volt olyan nehéz, mivel Kimi nem szeret sokat beszélni – de vele ugyancsak remekül együtt tudtunk dolgozni, szavak nélkül is. Szóval az is jó volt  – emlékezett vissza a Räikkönennel közösen eltöltött időszakra a brazil pilóta. – Azt hiszem, Fernandóval kiváló lesz a kapcsolatunk, a munka terén is."

„Úgy gondolom, muszáj megfelelően együttműködnünk, különben sem a csapat, sem mi nem profitálunk belőle. Természetesen a pályán én is elöl akarok lenni, meg ő is, na de ilyen a sport. Nagyon motivált vagyok" – folytatta a 29 éves versenyző, akit természetesen kettejük korábbi összetűzéseiről is kérdeztek.

A két pilóta még 2007-ben, a Spanyol és a Német Nagydíj után is kisebb szócsatába keveredett egymással, illetve Massa a legutóbbi szezon végén úgy nyilatkozott, hogy Alonsónak tudnia kellett a Renault szingapúri csapatutasításáról (a 2008-as futamon Nelsinho Piquet, az akkori csapattárs – felsőbb kérésre – a falnak hajtott a spanyol győzelme érdekében).

„Ami a problémákat illeti, már megbeszéltük őket. Ez olyasmi, mint amikor az anyáddal vitatkozol, de onnantól kezdve, hogy bocsánatot kérsz, minden megy tovább a régi kerékvágásban" – szemléltette kettejük viszonyát Massa.

Legfrissebb hírek

Új motor, fejlesztések és tisztelgés Schumacher előtt – a Ferrari több fronton készül a monzai összecsapásra

F1
2026.08.31. 16:26

Új szerződés és bajnoki autó: Norris hosszú távon kötelezte el magát a McLarennel – hivatalos

F1
2026.08.29. 11:48

Az Alpine kitart a Gasly, Colapinto páros mellett – hivatalos

F1
2026.08.27. 13:38

Imolában rendezhetik a szezonzárót – sajtóértesülés

F1
2026.08.26. 18:51

Az FIA megosztotta az ADUO-eredményeket: a Red Bull kivételével mindenki fejleszthet – hivatalos

F1
2026.08.26. 18:16

Száz ember ellen áll ki gokarttal Verstappen Silverstone-ban

F1
2026.08.25. 18:19

Stella: Norris világbajnokhoz méltó módon vezet

F1
2026.08.25. 14:28

Hamilton megbánta a rádióüzeneteit, amelyek csak azt tükrözik, hogy hisz a Ferrariban

F1
2026.08.25. 13:11