Barrichello lassan is a leggyorsabb volt

Vágólapra másolva!
2010.02.18. 18:01
null
Ritka pillanat: a napfény megcsillan Rubens Barrichello autóján (Fotó: Reuters)
A 2010-es Formula–1-es idény harmadik kollektív tesztjének második napján a Williams brazil pilótája, Rubens Barrichello autózta a leggyorsabb időt. A spanyolországi Jerezben rendezett gyakorláson ezúttal is szakadt az eső, ez jócskán meglátszik az időeredményeken.  

A Formula–1-es csapatok alighanem egytől egyig visszasírják a szezon első, Valenciában rendezett tesztjét, ugyanis amióta Jerezben köröznek, az időjárás folyamatosan megnehezíti a dolgukat.

Ma sem volt ez másképp, már reggel vizes volt az aszfalt, ráadásul a kezdeti könnyed eső folyamatosan erősödött, így tizenegy óra felé meg is kellett szakítani az edzést, olyan sok víz állt a pályán.

A roppant kedvezőtlen időjárási viszonyok az időeredményekben is tükröződnek: a nap leggyorsabb körét produkáló Rubens Barrichello (1:27.145) majdnem öt másodperccel volt elmaradva Lewis Hamilton tegnapi legjobb idejétől (azt már csak zárójelben jegyezzük meg, hogy az angol a múlt héten csaknem nyolc másodperccel gyorsabb időt autózott).

Barrichello nemcsak a leggyorsabb, de a legszorgalmasabb is volt: 98 kört teljesített a pályán, így ha kevéssel is, de megelőzte honfitársát, a Ferrarival köröző Felipe Massát.

Ami az újoncokat illeti, a Virgin a rossz idő ellenére is javult tegnapi eredményéhez képest, a Lotus azonban rontott – azonban ez a két istálló biztosan ott lesz a bahreini rajtrácson március 14-én, míg az USF1-ről és a Camposról ez nem mondható el.

A legfrissebb hírek szerint a száguldó cirkuszba igyekvő szerb Stefan GP már meg is egyezett 1997 világbajnokával, Jacques Villeneuve-vel – igaz, Zoran Sztefanovics üzletember csapata egyelőre nem kapott rajtengedélyt.

 FORMULA–1
TESZT, JEREZ, 2. NAP
1. Barrichello Williams 1:27.145   98 kör
2. Petrov Renault 1:27.828 +0.683 56
3. Vettel Red Bull 1:28.162 +1.017 70
4. Rosberg Mercedes 1:28.515 +1.370 71
5. Massa Ferrari 1:28.879 +1.734 92
6. De la Rosa Sauber 1:29.691 +2.546 8
7. Di Resta Force India 1:30.344 +3.199 33
8. Glock Virgin 1:30.476 +3.331 72
9. Liuzzi Force India 1:30.666 +3.521 24
Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik