Rosberg a leggyorsabb, Schumi már derűlátóbb

Vágólapra másolva!
2010.02.27. 18:43
null
Nico Rosberg a szombati tesztelés második órája elején futotta a nap legjobb idejét (Fotó: Action Images)
Nico Rosberg szombaton valamelyest rácáfolt csapattársa, Michael Schumacher nem sokkal korábbi nyilatkozatára: a Mercedes második számú pilótája – a nehéz idénykezdetet jósoló Schumi egy nappal azelőtti legjobb köridején egy másodpercet javítva – a leggyorsabbnak bizonyult a Formula–1-es csapatok barcelonai tesztelésének utolsó előtti, harmadik napján.

Napos, de hűvös időben kezdődtek a szombati tesztek, és alig egy óra elteltével Nico Rosberg megközelítette az utóbbi napok legjobb barcelonai tesztidejét (1:20.614, Hülkenberg) – mint utóbb kiderült, a Mercedes fiatal német pilótájának köre (1:20.686) jelentette a csúcsot a száraznak induló, de a későbbiekben záporokkal tarkított szombati napon.

Rosberg később – a gyors köröket felváltó versenyszimuláció közben – technikai gondokkal küzdött, kénytelen volt a pályán megállni, akárcsak Sébastien Buemi (Toro Rosso), a nap második legjobb idejének gazdája. A világbajnok Jenson Button (McLaren), Rubens Barrichello (Williams) és Felipe Massa (Ferrari) jobbára versenyszimulációval töltötte a napot – utóbbi ennek vége felé, friss gumikkal futotta leggyorsabb körét.

Maga Michael Schumacher, a Mercedes ezen a napon pihenő első számú pilótája árnyalta valamelyest a pénteki tesztelés után frissiben megfogalmazott véleményét:

„Kissé pesszimistán nyilatkoztam, mentségemre szóljon, hogy még a statisztikák alaposabb tanulmányozása előtt beszéltem, az első benyomásaim alapján – mondta a Formula–1 világába a holt idényben visszatérő hétszeres világbajnok. – Lehet, hogy azért nem voltak olyan jók az eredményeink, mert több üzemanyaggal mentünk ki, mint a többiek. De most már azt mondom, mindent egybevéve nem olyan rosszak az idők."

A pénteken 1.21.689-cel záró Schumachert megkérdezték arról is, pillanatnyilag kit tart az idei világbajnokság legnagyobb favoritjának – nem meglepő módon volt istállója, a Ferrari két pilótáját említette.

„Több csapat is jó formában van, és még nem tudhatjuk, kik nem terítették ki az összes kártyájukat. Az eddig látottak alapján úgy vélem, Fernando Alonso és Felipe Massa esélyei a legjobbak. Jók a teszteredményeik, ismerem a csapatot, több okuk is van a derűlátásra – mondta Schumi, majd a saját kilátásaikról is beszélt: – Nem mondom, ha rendre két másodpercekkel leszünk az élboly mögött, akkor elkezdhetünk aggodalmaskodni, de önmagában az, ha a legelején elmaradnak a futamgyőzelmek, engem nem nyugtalanít. A lényeg, hogy lőtávolon belül maradjunk."

F1-ES TESZT 
BARCELONA, 3. NAP
  1.  Rosberg Mercedes  1:20.686 128 kör
 
  2.  Buemi Toro Rosso  1:21.413  +0.727 106  
  3.  Button McLaren  1:21.450  +0.764 105  
  4.  Barrichello Williams  1:21.975  +1.289 100  
  5.  Massa Ferrari  1:22.344  +1.658 115  
  6.  Petrov Renault  1:22.523  +1.837 68  
  7.  Sutil Force India  1:22.606  +1.920 61  
  8.  Vettel Red Bull  1:23.254  +2.568 51  
  9.  Trulli Lotus  1:25.059  +4.373 102  
10.  Kobajasi Sauber  1:26.216  +5.530 105  
11.  Glock Virgin  1:26.305  +5.619 31  

Nem hivatalos eredmények.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik