Formula-1: a Williams a bahreini gondok után jó Ausztrál GP-t vár

Vágólapra másolva!
2010.03.23. 16:55
Új fejlesztéseket kapott a Williams FW32 az Ausztrál Nagydíjra, így az angol istálló pilótai bizakodva várják a Formula–1-es szezon második futamát.

„Az Albert Park gyors utcai pálya, ahol a gumik kopását figyelembe véve rendszerint a határon kell autózni. Ennek előfeltétele, hogy az egész versenyhétvége során gondos beállításokat alkalmazzunk. Több fejlesztésen esett át az FW32-es, ezeket »élesben« most próbáljuk ki. Nagyon érdekes hétvége elé nézünk, különösen annak fényében, hogy ez a ring jócskán különbözik a szahiritől" – vélekedett Sam Michael technikai igazgató.

„Melbourne csodálatos Grand Prix-helyszín. A verseny itt mindig nagy küzdelmet hoz, ami szurkolói szempontból különösen jó. A városban is pezseg az élet, úgyhogy jómagam igazan kedvelem az Albert Parkot. A pályán nem érződik igazán, hogy ez egy utcai futam, kihívásokkal teli, és van néhány olyan kanyarja, amelyet még át kell vennünk. Akadt néhány kisebb problémánk Bahreinben, de ezeket az ausztráliai versenyig megoldottuk. Optimista vagyok, és jobb szereplésre számítok ezen a hétvégén" – tekintett a GP elé Rubens Barrichello.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik