Formula-1: Ecclestone szerint túl korai elítélni az új szabályokat

2010.03.16. 10:58
Bernie Ecclestone, a Formula–1 első számú vezetője úgy véli, egy futam után nem szabad kijelenteni, hogy a tankolás betiltása elhibázott döntés volt.

A 2010-es szezon első futama kettős Ferrari-győzelmet hozott, de a leintés után a sajtó, néhány pilóta és a sportág több vezetője is kritizálta az új szabályokat, mondván, a tankolás betiltása miatt unalmas volt a Bahreini GP.

Ecclestone azonban úgy véli, nem szabad elhamarkodott következtetésre jutni. „Elismerem, nem olyan verseny volt, amely nagyon sok embert lázba hozna – mondta a sportvezető a PA Sport hírügynökségnek. – Úgy gondolom azonban, később kellene megítélni ezt, most még kicsit korai lenne. Várjunk még három futamot, és a Kínai Nagydíj után döntsünk erről."

A szezon előtt beiktatott szabályváltoztatásokról ide kattintva olvashat, a szahíri verseny utáni bírálatokat összegyűjtő cikkünk pedig ide kattintva érhető el!

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
4 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
5 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
6 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
9 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
Tegnap, 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
Tegnap, 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
Tegnap, 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
Tegnap, 11:35