Formula-1: Nyomasztó a Red Bull fölénye Hamilton szerint

2010.03.21. 16:18
null
Hamilton szerint jelenleg egyértelműen a Red Bull a leggyorsabb (Fotó: Action Images)
Címkék
A McLaren brit pilótája, Lewis Hamilton újságíróknak elmondta, az idény első nagydíjából, Bahreini GP-ből kiindulva már-már nyomasztó a Red Bull fölénye, jelenleg egyértelműen az övék a leggyorsabb autó.

Mint emlékezhetünk rá, Sebastian Vettel indulhatott az első rajtkockából az idény első futamán, és sokáig úgy tűnt, hogy nem lehet tőle elvenni a győzelmet.

„A Red Bull összehasonlíthatatlanul gyorsabb, mint bármelyik másik autó a mezőnyben. Ez valami őrület. A leszorító erő, amellyel már az előző évben is rendelkeztek, bizonyos helyzetekben kétszer akkora volt, mint a mienk" – nyilatkozta Hamilton brit újságíróknak.

Bár Fernando Alonso képes volt nyomást gyakorolni Vettelre még a német technikai problémája előtt, Hamilton meglátása szerint a Ferrari sem szállhat versenybe a Red Bull-lal:

„Fernando (Alonso) is gyors volt a futam során, és a Ferrari valamivel közelebb is van a Red Bullhoz, mint mi, de még így is jó fél másodperces a hátrányuk. Azt mondom, a McLaren valahol a Mercedesszel van egy szinten" – tette hozzá a volt világbajnok a többi riválissal kapcsolatban.

„Mi talán jobb munkát végeztünk a múlt hétvége során, mint a Mercedes, de a verseny tovább folytatódik, hogy ki tud gyorsabban fejlődni, és fölzárkózni az éllovasokhoz" – zárta mondandóját Hamilton.    

Legfrissebb hírek

La Liga: Barcelona–Rayo Vallecano

Spanyol labdarúgás
3 perce

Kapufa és nagy helyzetek már az első 15 percben az Aston Villa és az Arsenal összecsapásán

Angol labdarúgás
8 perce

Malen ezúttal duplával jelentkezett, ismét négy góllal nyert a Roma

Olasz labdarúgás
36 perce

Motokrossz-vb: Magyarország 2028-ban Piliscséven rendezhetne futamot

Egyéb autó-motor
1 órája

Öt meccs után edzőt váltott a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 órája

NB II: Szeged-Csanád GA–Kolorcity Kazincbarcika SC

Labdarúgó NB II
2 órája

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2 órája

Népsport: Mentek, ki merre látott

Népsport
2 órája