Alonso kifogyhat a motorból, ha így folytatja

2010.04.14. 13:03
null
Alonso már két motort elhasznált (Fotó: Action Images)
Címkék
Fernando Alonso már két motort elhasznált az idén rendelkezésre álló nyolcból, pedig tizenhat futam még hátravan. Ennek ellenére nem aggódnak a Scuderiánál – vagy legalábbis jól leplezik.

A Malajziai Nagydíjon Fernando Alonso autójában tönkrement a motor, s mivel ugyanezen a viadalon a két Sauberben is Ferrari-erőforrás mondta fel a szolgálatot, okkal aggódhatnak a Scuderia hívei a megbízhatóság miatt.

KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!

Maranellóban azonban igyekeznek higgadtak maradni, s azt mondják, nincs gond az erőforrásokkal. Érdekesség, hogy bár először kizárták az összefüggést Alonso sepangi motorhibája és az őt a verseny eleje óta zavaró kuplunghiba között, most mást mondtak.

„Alapos vizsgálatot folytattunk, és arra jutottunk, hogy a motor a kuplunghiba miatti pluszterhelés miatt ment tönkre, eddig ugyanis nem tapasztaltunk efféle strukturális elváltozást – mondta Luca Marmorini, a Ferrari motorrészlegének vezetője. – A Saubernél teljesen más jellegű meghibásodásokat észleltünk, az elektronikus szenzor mondta fel a szolgálatot."

Alonso Kínában azzal a motorral teljesíti a szombati edzéseket és a versenyt, amellyel a Bahreini Nagydíjon indult. A spanyol az idénynyitó szahíri futam szombati edzésein használt erőforrását már csak a pénteki tréningeken veheti igénybe, a Sepangban elfüstölőt pedig egyáltalán nem.

Azaz hat motorja maradt a hátralévő tizenhat futamra, az egyik pedig már túlesett egy sivatagi megpróbáltatáson: nem túl jó előjel, nagy szerencsére lesz szüksége Alonsónak ahhoz, hogy ne kelljen a kilencedik erőforrást is igénybe vennie, ami egyszeri tíz rajthelyes büntetést jelent majd számára (az esetleges tizedik motor értelemszerűen újabb büntetéssel járna).

Felipe Massa ebben a tekintetben is jobban áll Alonsónál (a vb-pontversenyben két ponttal előzi meg a spanyolt), mégis kétes híreket hallani a jövőjéről. Az Autosport információi szerint a Scuderián belül több vezető is azt szeretné, ha jövőre már nem a brazil, hanem Robert Kubica lenne Alonso csapattársa.

Ez főleg amiatt furcsa, mert Massa pályafutása legjobb idénykezdetét érte el, és életében másodszor, 2008 nyara óta először vezeti a vb-pontversenyt. Más források szerint a Ferrari már el is készítette Massa szerződéshosszabbításának tervezetét, így ha a brazil elfogadja az új ajánlatot, 2013 végéig a maranellóiak pilótája marad. Alonso megállapodása 2012-ben jár le.

Legfrissebb hírek

A MOB több esetben mellőzte a közbeszerzési eljárást az ÁSZ szerint

Egyéb egyéni
19 perce

A 31. Magyar Kick-box Világkupa ismét a magyarok erejét bizonyította

Egyéb egyéni
21 perce

Futsal BL: Luxemburg helyett Lengyelországban folytatja az Újpest FC

Labdarúgó NB I
33 perce

NS-infó: csapatot talált az Újpestről távozott csatár

Labdarúgó NB I
1 órája

Udvardy Panna nyolc helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
1 órája

Atlétikai Világdöntő: Duplantis koncertjével zárul az esemény

Atlétika
1 órája

Videók: Varga-tripla, Eppel-dupla, Major is beköszönt – nyolc magyar gól

Légiósok
2 órája

Tétre, helyre, befutóra – Hosszú kávé Jordán Tamással

Képes Sport
2 órája