Alonso szerint csak most kezdődik a vb

2010.04.26. 21:36
null
Alonso élvezi a versenyzést a Ferrarinál (Fotó: Action Images)
Címkék
Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája úgy véli, az európai versenyeken mutatkozik meg a valós erősorrend a pilóták között, így a jövő hétvégi Spanyol Nagydíjon kiderülhet, hogy kik a Formula–1-es világbajnokság igazi esélyesei. A kétszeres vb-győztes hozzátette, két nehéz év után újra élvezi a versenyzést.

A jövő hét végén rendezik meg a Formula–1-es világbajnokság első európai futamát, a Spanyol Nagydíjat, és a hazájában versenyző Fernando Alonso szerint ezután derül csak ki, hogy kik a vb fő esélyesei.

KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!

„A világbajnokság mindig az első futammal kezdődik, de az első verseny csak arra jó, hogy az ember megerősítést kapjon a teszten elért eredményeiről. De Európában kiderül, hogy ki lesz harcban a vb-címért" – mondta Alonso, aki szerint az első futamokon gyakori az időjárás-változás, emiatt nem mindig a legjobbak győznek.

„A versenyek után az emberben mindig van egy kis idegesség, hogy nem sikerült a lehető legtöbb pontot megszerezni, de egy hét szünet után úgy érzem, nagyon pozitívan zártam az első négy versenyt. A harmadik helyen állok, csak néhány pont választ el az elsőtől, ami szerintem kedvező. Ezzel a nagyszerű csapattal reális esélyem van a világbajnoki címre, ami tavaly már négy futam után elúszott" – jelentette ki a spanyol.

Alonsónak az elmúlt két, Renault-nál töltött évben nem volt esélye, hogy felvegye a versenyt a vetélytársakkal, de most újra élvezi, amit csinál.

„Újra élvezem a versenyzést, izgatottsággal tölt el, hogy a futamgyőzelmekért és a világbajnoki címért küzdhetek, és ez a legpozitívabb az új évben. Nem feledhetjük, hogy a Ferrari az előző év végén messze elmaradt a legjobbaktól, ezért több témában egyeztetnünk kellett, de mindent garantáltak" – mondta Alonso, aki szerint kiváló az autója, és bár nem szereztek annyi pontot, mint amennyit terveztek, nem aggódik. A pilóta hozzátette, már megtalálták a választ arra, hogy mi volt a gond a Ferrari motorjával, így emiatt sem kell aggódni.

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda NB I: az előző idény legjobbjára más szerepkörben számítanak Gyöngyösön

Kézilabda
4 perce

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
24 perce

Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

Jégkorong
39 perce

Imre Bence: Kicsit nehézkes volt, de örülök, hogy megvan az első trófea

Kézilabda
1 órája

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
1 órája

Már mindenki az indulást várja – a héten kezdődik a női kosárlabda-vb

Kosárlabda
1 órája

A szabadság élvezete – Nádas Péter sajátos futóvilága

Népsport
2 órája

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
2 órája