Formula-1: Massa nem neheztel Alonsóra a boxkiállás miatt

2010.04.19. 20:04
Címkék
Korábban beszámoltunk róla, hogy Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke tagadta, hogy Fernando Alonso és Felipe Massa között bármilyen feszültség lenne a Kínai Nagydíjon történtek miatt, és ezt látszik alátámasztani Massa nyilatkozata is.

Mint ismert, Alonso enyhén szólva erőszakosan jött be csapattársa elé a boxutca bejáratánál, Massának így „parkolnia" kellett Alonso mögött a kerékcserénél, de a brazil nem hibáztatja emiatt csapattársát.Alonso enyhén szólva erőszakosan jött be csapattársa elé a boxutca bejáratánál, Massának így „parkolnia" kellett Alonso mögött a kerékcserénél, de a brazil nem hibáztatja emiatt csapattársát.

„Határozatlan voltam a boxutca bejáratánál, így Alonso elment mellettem. Nem gondoltam volna, hogy ő is kiáll, de nem is kockáztattam volna egy esetleges balesetet" – nyilatkozta Massa, aki a 9. helyen fejezte be a kínai versenyt, míg Alonso a 4. helyen ért célba.

 

Legfrissebb hírek

Rosta Miklós: El kell hinnünk, hogy bárki ellen van esélyünk!

Kézilabda
5 perce

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
23 perce

Hungarian Darts Trophy: nézőcsúcs Budapesten

Egyéb egyéni
23 perce

Magyar ezüstérem és bravúros negyeddöntő a debreceni 3x3-as kosárfesztiválon

Kosárlabda
33 perce

A Newcastle csatárát szerződtetné a Juventus; továbbra is bizonytalanság Julián Álvarez körül – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
46 perce

Heti légiósprogram: péntek este játszik a Liverpool

Légiósok
1 órája

Ligetvári Patrik: Megszereztük az első trófeánkat, lekerült rólunk a teher

Kézilabda
1 órája

Férfi kézilabda NB I: az előző idény legjobbjára más szerepkörben számítanak Gyöngyösön

Kézilabda
1 órája