Schumacher úgy érzi, még időre van szüksége

Vágólapra másolva!
2010.04.15. 13:03
null
Schumacher még mindig örül a visszatérésnek, a szurkolók pedig a kedvencnek (Fotó: Reuters)
A Formula-1-es világbajnokságban már a negyedik futamot rendezik meg a hétvégén, a Kínai Nagydíj előtt már a helyszínen tartott sajtótájékoztatót Michael Schumacher, a Mercedes német pilótája, aki hétszeres világbajnokként úgy érzi: még mindig tanulóidőszakban van.

A 41 éves klasszis hároméves kihagyást követően tért vissza a legjobbak közé, és bár számított rá, hogy a rajt nem lesz zökkenőktől mentes, azért a közvélemény egyértelműen többet várt a technikai sportág egyik ikonjától, ismét versenyző legendájától. Schumacher a három forduló során kilenc pontot gyűjtött be, amely a tizedik helyre elég az összetett pontversenyben a pilóták között.

Egy rajongónak még az autogram is összejött
Egy rajongónak még az autogram is összejött

Bár messze még a szezon vége, az eddig látottak alapján megállapítást nyert: nincs igazi favoritja a vb-nek. A versenyfutás sokesélyes, de a végső diadalra eséllyel pályázók közé csak a legelvakultabb Schumacher-drukkerek teszik oda kedvencüket. A három futamból erre következtethetünk.

Egy német sportember viszont sohasem adja fel a versenyt, és nem írja le magát. Schumacher sem teszi ezt, csupán további türelmet kér, hogy visszarázódjon.

„Persze én is boldogabb lennék, ha az eddigi futamok során jobb eredményeket értem volna el, és több pontom lenne, de pontosan tudom, hogy eddig mit tettem, és mit kell tennem ezután az előrelépés érdekében. Éppen ezért nincs okom a csalódottságra" – nyilatkozta a német klasszis, majd hozzátette: még most is van esélye a végső győzelemre, a vb-cím megszerzésére.

Ehhez persze a fejlesztésekkel mindenképpen tovább kell haladniuk – majd utalt az autó gyorsaságára –, a vb ötödik futamán, a május 9-i Spanyol Nagydíjon már jelentős előrelépésben bízik.

SZAVAZÁS

Ön szerint ki nyeri a Kínai Nagydíjat?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Még hosszú a szezon, sok futam vár ránk, korai most még konkrétumokat mondani. Mi tudjuk, hogy a fejlesztéseink jó ütemben haladnak, az autóban pedig nagy lehetőségek rejlenek. Így Nicónak és nekem sincs okom bármiről lemondani már most."

Schumacher zárásként elmondta azt is: még mindig jó döntésnek véli, hogy visszatért, hiszen boldognak érzi magát, függetlenül attól, hogy mások erről mit gondolnak. Mert az meg a mások döntése…

A Mercedes másik autójában ülő, szintén német Nico Rosberg a három futam során 35 pontot gyűjtve az ötödik helyen áll, és abszolút versenyben van az élbollyal. A lista élén a Ferrari két versenyzőjét találjuk, közöttük első helyen a 39 pontos brazil Felipe Massát, a másodikon 37-tel a spanyol Fernando Alonsót.

A konstruktőrök között így természetesen a Ferrari az első (76 pont), amelyet a McLaren-Mercedes (66) és a Red Bull-Renault (61) követ, a Mercedes 44 pontja a negyedik helyhez elég.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik