Formula-1: Barrichello eredménytelen Isztambulban, mégis szereti a pályát

2010.05.26. 20:46
Rubens Barrichello eddig valamennyi Török Nagydíjon részt vett, igaz pontot csak 2006-ban szerzett nyolcadik helyével. A Williams rutinos pilótája saját bevallása szerint az eddigi eredménytelenség dacára is az isztambuli pályát tartja az egyik kedvencének, és bízik abban, hogy ezúttal sikerül a legjobb tíz között végeznie.

„A monacói futam mind nekünk, versenyzőknek, mind pedig a csapatnak kiábrándítóan sikerült, ám legalább már azt sikerült kiderítenünk, hogy mi okozta a kieséseket. A gyárban nagyon keményen dolgozott mindenki, így biztos vagyok abban, hogy Törökországban sokkal jobb versenyt futunk majd" – kezdte nyilatkozatát Rubens Barrichello.

„Ráadásul az egyik kedvenc pályám az isztambuli ring, ami nagyon jó elosztású, gyors pálya, és a kanyarok ívein autózva remek köröket lehet rajta teljesíteni. Igaz, a többi pályával ellentétben, itt az óra járásával ellentétes irányba haladunk, ami a nyakizmokra nagyobb terhelést ró. Személy szerint a nyolcas kanyar a kedvencem, a három ívével a legizgalmasabb szakasza a pályának. Ha nem lesz technikai gondunk, bízom benne, hogy a legjobb tíz közé juthatok az időmérőn és a versenyen" – reménykedett a rutinos brazil pilóta.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
3 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
6 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
9 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
Tegnap, 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
Tegnap, 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02