Formula-1: Hamilton és Button szerint nagyon közel vannak a Red Bullokhoz

2010.05.30. 16:52
A Török Nagydíj győztese, Lewis Hamilton boldog, hogy a McLaren végre képes volt felvenni a versenyt a Red Bull két autójával. Csapattársa, a második helyen záró Jenson Button is úgy véli, hogy nagyon közel kerültek az osztrák istálló pilótáihoz.

„Hatalmas eredmény számunkra, hogy képesek voltunk csatázni a Red Bullokkal. Jenson és én is olyan keményen versenyeztünk, ahogy csak tudtunk, fantasztikus, hogy megszereztük második kettős győzelmünket" – nyilatkozta a futamgyőztes Lewis Hamilton, aki a tavalyi Szingapúri Nagydíjat követően állhatott fel ismét a dobogó legmagasabb fokára.

Nemcsak a két Red Bull-os, hanem a két McLaren-pilóta is csatázott egymással a futamon, igaz, a brit világbajnokok ütközete nem ért „tragikus" véget, azonban legalább olyan izgalmas volt, mint a Vettel és Webber közti incidenst.

„A tizenkettes kanyarban a külső íven voltam, és azt gondoltam magamban: most vagy soha. Ezt követően öt kanyaron keresztül egymás mellett autóztunk, kerék a kerék mellett. Szórakoztató csata volt. A futam végén spórolnunk kellett az üzemanyaggal" – elevenítette fel a McLaren-párbajt Jenson Button.

„Mark és Sebastian ütközése kínálta fel számunkra a lehetőséget egy nagyon szórakoztató, élvezetes futamon. Nagyon közel vagyunk a Red Bullokhoz" – tette hozzá a regnáló világbajnok.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
3 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
6 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
9 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
Tegnap, 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
Tegnap, 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02