Rosberg győzelemmel ünnepelné 75. futamát

Vágólapra másolva!
2010.05.04. 07:07
null
Rosberg nem iszik előre a medve bőrére, de szívesen állna a dobogó tetejére (Fotó: Action Images – archív)
Háromhetes szünet után a barcelonai Spanyol Nagydíjjal folytatódik a Formula–1-es világbajnokság. A Mercedes fiatal pilótája, Nico Rosberg pályafutása 75. futamára készül, és a jubileumot győzelemmel szeretné megünnepelni. A Michael Schumachert idén egyelőre elhomályosító tehetség azonban tudja, a Mercedes-istállónál még kicsit korai a győzelemről beszélni...

A Mercedes idei szereplése kapcsán a legtöbbet a három éves szünet után visszatérő Michael Schumacher gyengélkedéséről hallani. A hétszeres világbajnok vártnál szerényebb produkcióját sokan bírálják, mások védelmükbe veszik a német klasszist – de a Schumacher körüli felhajtás kétség kívül háttérbe szorítja az ifjú csapattárs, Nico Rosberg teljesítményét.

KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!

Pedig a 24 éves német tehetség az eddigi négy futamon ötven pontot gyűjtve a második helyen áll a pilóták pontversenyében (Schumacher tíz pontot szerzett), kétszer az ötödik, kétszer a harmadik helyen ért célba. A német sajtó elérkezettnek látja az időt arra, hogy Rosberg Barcelonában első futamgyőzelmét is megszerezze, de maga az érintett nem ennyire optimista.

„Nem lenne rossz. De realistának kell maradnunk – nyilatkozta a dpa hírügynökségnek Rosberg, aki hétvégén jubilál, ugyanis F1-es pályafutása 75. nagydíján áll rajthoz, de első futamgyőzelme egyelőre várat magára. – Úgy érzem, a győzelem még kicsit túlzó elvárás. De természetesen remélem, hogy a Red Bull-lal szembeni hátrányunkat csökkenteni tudjuk majd."

Schumacherrel ellentétben Rosberg hamar megbarátkozott az MGP W01 jelű versenygéppel, de hogy minek köszönhető ez, arra maga az érintett sem tudja a választ. „Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy nagyon jó érzés vezetni ezt az autót, és sokat ki tudok hozni belőle. Boldog vagyok, hogy eddig Michael előtt voltam, de még kicsit korai lenne összehasonlítani kettőnk teljesítményét."

„Az elkövetkező hetek nagyon fontosak lesznek. Az autó továbbfejlesztéséből a lehető legtöbbet kell kihoznunk. Ezt követően már meg tudjuk ítélni, hogy az idén képesek leszünk-e megnyerni a világbajnokságot" – zárta nyilatkozatát az 1982-es Formula–1-es világbajnok, Keke Rosberg fia.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik