Formula-1: Rosszabbra számítottam a harmadik helynél - Hamilton

2010.06.26. 16:48
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes pilótája elégedetten konstatálta, hogy a harmadik helyről indulhat a holnapi futamon. A brit versenyző teljesítménye azért is figyelemre méltó, mert a McLaren fő riválisai közül a Ferrari, a Mercedes és a Renault is jelentős fejlesztésekkel érkezett Spanyolországba, míg a wokingiak csak a Brit Nagydíjon rukkolnak ki újításaikkal.

„Nagyon boldog vagyok a harmadik hellyel, nagyon szerencsésnek érzem magam az egész hétvégén. Tudtuk, hogy mindenki más fejlesztéssekkel érkezik, és a szabadedzéseken úgy tűnt, kicsit le vagyunk maradva. Így nagyon óvatos voltam az elvárásokat illetően" – nyilatkozta a valenciai időmérő edzést követően Lewis Hamilton.

„Úgy vélem, érdekes futamra van kilátás holnap. A gumik nagyon fontosak lesznek, remélhetőleg jobban bírják majd a terhelést, mint Kanadában. Nem panaszkodhatok a harmadik hely miatt. A boxkiállások döntőek lesznek, illetve az első kanyar és az első néhány kör is nagyban befolyásolhatja a helyezéseket. Olyan keményen versenyzünk majd, ahogy csak tudunk, hogy megnyerjük a futamot" – jelentette ki Hamilton.

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
22 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08