Hamilton megtarthatta a pole pozíciót

2010.06.12. 22:08
null
Hamilton megúszta pénzbüntetéssel  (Fotó: Action Images)
Címkék
Lewis Hamilton megúszta tízezer dolláros pénzbüntetéssel és egy figyelmeztetéssel, így a brit versenyző indulhat holnap az élről.  

Az ügy abból robbant ki, hogy Hamilton a levezető körét nem teljesítette, és a safety carral vitette be magát a boxba.

A 2008-as Malajziai Nagydíj kvalifikációján Hamilton és Heikki Kovalainen tette meg túlságosan lassan a levezető körét, abból a célból, hogy üzemanyagot spóroljon – akkor az időmérő edzés végén megmaradt üzemanyaggal kellett rajtolni a futamon –, amit veszélyesnek ítélt az FIA, és hozott egy szabályt, miszerint: az utolsó mért köre után a pilótának bizonyos idő alatt újra körbe kell érnie.

Mivel Hamilton egyáltalán nem ment körbe (hogy az időmérő utáni ellenőrzésre meglegyen a tankjában a vizsgálathoz szükséges fél kilogrammnyi üzemanyag), nem teljesítette ezt az időkorlátot, így az utolsó mért körét, amellyel átvette a vezetést, akár elvehette volna az FIA.

A rivális mérnökök úgy vélték, hogy precedens értékű ítéletet kell hozni, ellenkező esetben minden pilóta a kelleténél kevesebb üzemanyaggal próbálkozhat majd, és a mért kör után mindenkit egyesével be kell majd szállítani, kinn hagyva az autókat. Kérdéses, hogy a büntetés „precedens értékű-e"...

Legfrissebb hírek

Szigorúbb szankciókat és közös európai költségplafont szorgalmaznak a Bundesliga elöljárói

Német labdarúgás
30 perce

Hat aranyérmet szereztek a magyarok a kempo-világbajnokságon

Egyéb egyéni
34 perce

Szerb Szuperliga: Topolya–Mladoszt Lucsani

Minden más foci
43 perce

Faluvégi: Csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjak a csapatnak

Kézilabda
1 órája

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
1 órája

Francesco Calzona nem folytatja a szlovák válogatott élén – hivatalos

Minden más foci
2 órája

Per Johansson: A Brestet is teljes, minden elemében erős csapatnak tartom

Kézilabda
2 órája

Curling vegyes páros vb: ráadásban legyőzte a házigazda svájciakat a magyar duó

Téli sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik