A Német Nagydíj különleges számomra - Schumacher

Vágólapra másolva!
2010.07.16. 21:30
null
Scumacher hazai pályán bizonyítana (Fotó: Action Images)
Címkék
Jövő hétvégén rendezik a Formula–1-es Német Nagydíjat, amely különösen fontos a hétszeres világbajnok Michael Schumacher számára. A Mercedes versenyzője nagyon várja, hogy hazai pályán bizonyíthasson az eddig kissé gyengébbre sikerült idényében.

Az idei Német GP lesz az első, amelyen Michael Schumecher német autó volánja mögött vesz részt, és a Mercedes versenyzője szerint mindig különleges érzés hazai közönség előtt szerepelni.

„Hockenheimben mindent meg fogok tenni azért, hogy örömet szerezzek szurkolóimnak. A Német Nagydíj különleges minden német pilóta számára. Nagyon kevés pálya van a sorozatban, ahol ennyire érezhető a közönség biztatása" – nyilatkozta Michael Schumacher.

„Most először fogok elindulni a Hockenheimringen a Mercedes színeiben, ezért is várom már nagyon a rajt pillanatát. A csapat főhadiszállásánál versenyezni, ahol ott lesz minden munkatársunk és barátaink, nagyszerű dolognak ígérkezik" – mondta a hétszeres világbajnok.

„Különösen motivált vagyok, emlékezetessé szeretném tenni a hétvégét. Lesz pár új fejlesztés, amit ki fogunk próbálni, ezektől is előrelépést remélünk" – fogalmazta meg várakozásait Schumacher.

A Mercedes másik pilótája, Niko Rosberg is szeretne jó teljesítményt nyújtani a Silverstone-ban elért harmadik helye után.

„Mindig remek a hangulat Németországban, hatalmas zajjal szurkolnak a rajongóink. Szeretem nézni, ahogy drukkolnak nekünk, a pálya is a kedvenceim közé tartozik, van pár kiváló hely az előzésre és itt mindig izgalmasak a futamok. Szeretnénk folytatni a fejlődést, ami az eddigi nagydíjakon jellemző volt ránk" – nyilatkozta a Mercedes fiatalabbik németje.

Legfrissebb hírek

Eppel góljával nyert a Csíkszereda

Minden más foci
8 perce

Gayá emelése fontos győzelmet ért a Valenciának a Getafe vendégeként

Spanyol labdarúgás
19 perce

Háfra Noémi hamarosan visszatérhet a pályára

Kézilabda
29 perce

Női kézi BL: Ferencváros–Podravka Koprivnica

Kézilabda
41 perce

Terepkerékpár-vk: Vas Blanka kilencedik Spanyolországban

Kerékpár
50 perce

Serie A: a Cagliari legyőzése után Parmában szerzett pontot a Genoa

Olasz labdarúgás
1 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: bronzérmes a magyar vegyes váltó az Eb-n

Téli sportok
2 órája

Ismét lecsapott a „zöld kaszás”, ezúttal a Frankfurt edzőjét buktatta meg a Werder Bremen

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik