Formula-1: Ha esik, ha fúj, a legjobbak között akarok végezni - Barrichello

2010.07.07. 15:31
Rubens Barrichellónak igencsak kellemes emlékek juthatnak eszébe a Brit Nagydíj helyszínéről. A veterán, brazil pilóta 2003-ban megnyerte a futamot, ezenkívül egyszer volt második, négyszer harmadik és kétszer negyedik Silverstone-ban. Barrichello a valenciai negyedik helyezése után nagyon bizakodó, abban reménykedik, hogy eredményesen zárja a hétvégét.

„A valenciai verseny nagyon jól sikerült a csapat és az én számomra is. Jó volt látni és érezni, hogy sok tekintetben előreléptünk, és abban bízom, ezt most is folytatjuk a hétvégén. Több új fejlesztést vetünk be, amitől gyorsabbak lehetünk, mint legutóbb. Nagyon jó a hangulat a csapaton belül, és nagyon büszke vagyok arra, hogy részese lehetek a fejlődésünknek" – nyilatkozta Rubens Barrichello, a HELL által is támogatott Williams veterán pilótája.

„Nagyon szeretem Angliát, és általában nekem menni szokott Silverstone-ban. Egy ideig Cambridge-ben éltem, ahol amellett, hogy megtanultam a nyelvet, alacsonyabb kategóriákban versenyeztem. Éppen ezért mindig fantasztikus érzés számomra, ha itt versenyezhetek. Nagyon tetszik az új pálya, és a televízióban a MotoGP futamát nézve már ismerkedtem a változásokkal. Imádom a Becketts kanyarkombinációt, ez a pálya csúcsa. Őszintén remélem, hogy a hétvégén jó versenyt tudunk futni, a közönség is élvezni fogja a száguldást. Nekem mindegy, hogy jó idő lesz, vagy netán esik az eső, mindenképpen a legjobbak között szeretnék végezni" – összegzett a brazil versenyző.

Legfrissebb hírek

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
14 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
18 órája

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
22 órája

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07