Red Bull: Versenyzőink tudják, hogy egymást is le kell győzniük

2010.07.19. 12:05
null
A Red Bull versenyzőinek egymással is meg kell küzdeniük (Fotó: Action Images)
A Red Bull cég tulajdonosa, Dietrich Mateschitz túldramatizáltnak tartja a Silverstone-ban történt ügyet, amikor Mark Webber autójáról áttették Sebastian Vettelére az új fejlesztésű első szárnyat. Az osztrák cégtulajdonos szerint a két pilótának továbbra is azonos az esélye a világbajnoki cím megszerzésére.

„Még egyszer el szeretném mondani: nincs első számú pilóta a csapatban. Egyforma autót kap mindkét versenyzőnk. Az első szárnnyal kapcsolatos ügy volt az első kivétel" – nyilatkozta Dietrich Mateschitz.

„Természetesen ez a helyzet nem tetszett Mark Webbernek, de ez a probléma fel lett nagyítva. A menedzsment nem volt diplomatikus, és talán korrekt sem, de Mark nyilatkozata – hogy ő második számú versenyző – szükségtelen volt" – tette hozzá az osztrák vezető.

„Nem tilthatjuk meg, hogy nyilatkozzanak. Mindenki elmondhatja az igazat, ez a Red Bull egyik nagy erénye. Két pilótánk van, akik harcban vannak a világbajnoki címért. Ez kellemes probléma, örülünk, hogy ilyen gondjaink vannak a csapatnál" – vélekedett a hatvanhat éves Mateschitz, aki meg van győződve arról, hogy a Red Bull pilóták egyike nyeri meg a 2010-es pontversenyt.

„Ha megkérdeznének, ki lesz a bajnok, azt mondanám, hogy az egyik versenyzőnk. A csapatnak nem szabad beleavatkoznia a küzdelembe, mert akkor tényleg gondok lesznek" – mondta a vezető.

Mateschitz úgy gondolja, nem illik bele a cég versenyfilozófiájába, hogy első számú pilótát nevezzenek meg.

„Versenyzőink tudják, hogy egymást is le kell győzniük. Nekem sincs kedvencem, bármelyikük lesz a bajnok, én ugyanannyira fogok örülni" – nyilatkozta Mateschitz.

Legfrissebb hírek

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
34 perce

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
Tegnap, 17:35

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
2026.06.30. 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30
Ezek is érdekelhetik