Schmitt a Parlamentben köszöntötte a pilótákat

MTI MTIMTI MTI
2010.07.29. 21:12
null
Világbajnokok találkozása: Schmitt Pál és Michael Schumacher (Fotó: Czerkl Gábor)
A Parlament Vadásztermében köszöntötte csütörtök este a 25. Formula–1-es Magyar Nagydíjra érkezett pilótákat és csapatvezetőket Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke, megválasztott köztársasági elnök.

A politikus beszédében köszönetet mondott Bernie Ecclestone-nak, az F1 kereskedelmi jogait birtokló brit üzletembernek, aki „közel 30 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy a vasfüggönyön túlra is elhozza a száguldó cirkuszt."

„A tavalyi versenyhétvégén egy egész ország szurkolt Felipe Massának, hogy felépüljön az időmérő edzésen elszenvedett súlyos sérüléséből, s büszkék vagyunk arra, hogy a magyar orvosoknak köszönhetően most is itt lehet közöttünk" – fogalmazott a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke.

SZAVAZÁS

Ki nyeri a Formula–1-es Magyar Nagydíjat?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Schmitt köszöntőjében szót ejtett az 1980-as, 1990-es évek híres versenyzőiről, akik a Hungaroringen is emlékezetes futamokon vettek részt, s kiemelte a jelenkor nagyjait, hozzátéve, hogy korábbi sportolóként átérzi azt a felelősséget, amely a pilóták vállára nehezedik, mert - mint mondta - a gyerekek példaképként tekintenek rájuk.

Schmitt zárásként izgalmas, gyors, teltházas és biztonságos futamot kívánt a versenyzőknek, s megköszönte Ecclestone-nak azt a lehetőséget, hogy a győztesnek ő adhatja át a díjat.

„Boldog vagyok, hogy immár 25. alkalommal lehetek itt Magyarországon – mondta az F1 első embere. – Meg kell említenem, hogy nem volt könnyű idehozni a versenyt közel 30 évvel ezelőtt, de sikerült, s remélem, hogy most is érdekes futamot láthatnak majd a nézők."

Schmitt a rendezvény végén emléktárgyat ajándékozott Ecclestone-nak, valamint a Magyar Nagydíjon korábban négyszer diadalmaskodott, hétszeres világbajnok német Michael Schumachernek, és a születésnapját csütörtökön ünneplő kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonsónak.

A Magyar Posta a jubileumi Magyar Nagydíj alkalmából egyedi bélyeget adott ki, ennek első példányát Ecclestone vehette át Schmitt Páltól.

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50