Vettel időbüntetéssel sújtotta volna a Ferrarit

2010.07.27. 16:27
null
Az időlevonással Vettel Alonso elé kerülhetett volna (Fotó: Action Images)
A nemzetközi sajtó és a Formula–1 jelentős személyiségeinek többsége is ostorozza a Ferrarit a hétvégi Német Nagydíjon alkalmazott csapatutasítás miatt, amelynek értelmében Felipe Massának el kellett engednie Fernando Alonsót, hozzásegítve ezzel utóbbit a győzelemhez. A spanyol pilóta egyik legnagyobb riválisa ugyanakkor nem ítéli el a maranellóiak döntését, igaz, jobban örült volna, ha pénzbírság helyett időbüntetéssel sújtották volna a Ferrarit.

„Úgy vélem, ha az ember megnézi a felvételeket, és meghallgatja a rádióbeszélgetést, akkor egyértelmű, hogy csapatutasításról volt szó" – nyilatkozta Sebastian Vettel a botrányt kavaró hockenheimi esetről.

SZAVAZÁS

Ki nyeri a Formula–1-es Magyar Nagydíjat?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Red Bull német pilótája ugyanakkor hozzátette, megérti a Ferrari vezetőinek döntését. „Igazából azon múlik, hogy milyen szemszögből ítéli meg az ember az egészet. Ha egy pilóta a szezon végén néhány ponttal marad le a világbajnoki címről, és közben a csapat tudja, hogy néhány futamon meglett volna az esély több pont szerzésére, akkor természetesen idiótaként állnak ott" – vélekedett a pilóták versenyében holtversenyben harmadik helyen tanyázó Vettel.

Természetesen azt túlzás lenne állítani, hogy a német örült volna, amiért a Német Nagydíj versenybírái mindössze 100 ezer dollár megfizetésére kötelezték a maranellói istállót. (Az eset miatt további szankciók várhatók a FIA Motorsport Világtanácsa által.)

„Sokkal jobban tetszett volna, ha mindketten tízmásodperces büntetést kapnak, hiszen így én lettem volna az első, a két ferraris pedig második és harmadik" – mondta Vettel, aki hozzátette, a jövőben nem szeretne ezzel a kérdéssel foglalkozni, ugyanis a sportban nincsen túl sok értelmük a ha kötőszóval kezdődő mondatoknak.

„Nagy cirkusz az egész, így az embereknek ismét van miről olvasniuk és beszélniük. Rólunk ezéért kevesebb szó esik majd a Magyar Nagydíjig hátralévő napokban, ami jó a csapatnak. Úgy vélem, erős az autónk, és annak ellenére, hogy a Ferrari nagy lépést tett előre, képesek vagyunk csatázni vele" – vélekedett a Red Bull 23 éves versenyzője.

KATTINTSON A KÉPRE, ADJON ESÉLYT MAGÁNAK A NYERÉSRE!
KATTINTSON A KÉPRE, ADJON ESÉLYT MAGÁNAK A NYERÉSRE!

 

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18