Alonso: Ötven százalék esélyem van a vb-címre

2010.08.09. 22:08
null
Alonso bizakodóan várja a vb folytatását (Fotó: Action Images)
A száguldó cirkusz nyári szabadságát tölti, ennek ellenére Fernando Alonso a jól megérdemelt pihenőidejében is a világbajnokságra gondol: a kétszeres világbajnok spanyol pilóta úgy véli, ötven százalék esélye van a vb-cím megszerzésére. Alonso elmondta, bízik benne, hogy nem büntetik meg a Ferrarit szeptemberben a Német Nagydíjon történtek miatt (Felipe Massa elengedte a spanyolt, aki így győzött).

Fernando Alonso szerint a legutóbbi két versenyen nagyot lépett előre a világbajnoki pontversenyben, és a spanyol pilóta úgy véli, az év végéig ledolgozhatja a hátrányát, és harcban lesz a végső sikerért.

„Csak két normális futamra volt szükségünk, hogy ismét versenyben legyünk. Még mindig hátrébb vagyunk a pontversenyben, és jobb lenne elöl állni, de meg vagyok győződve róla, hogy az utolsó két-három futamra közel leszünk a listavezetőhöz” – mondta Alonso egy promóciós rendezvényen Madonna di Campiglióban.

KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!

„A lényeg, hogy nyugodtak és összeszedettek maradjunk, s jól végezzük munkánkat. Nehéz lenne megmondani, hogy ki a fő riválisom, szinte egyenlőek vagyunk. Talán Hamilton, Button és én – akik már nyertek vb-t – nyugodtabban harcolunk majd a vébé hajrájában. Azt mondom, hogy ötven százalék esélyem van a végső sikerre” – jelentette ki a spanyol, aki annak ellenére, hogy a legtöbb pilóta már szabadságon van, az utóbbi napokat teszteléssel töltötte.

Alonso jelenleg húsz ponttal van lemaradva a világbajnoki pontverseny élén álló Mark Webbertől, és úgy véli, a Ferrari tovább fejlődik majd a következő versenyekre.

„Néhány kedvezőtlen verseny után most már a jó úton haladunk. Az autó sokkal jobb lett, emiatt én és az egész csapat magabiztosabbá vált. Spában használunk néhány újítást, remélem, ez segít a fejlődésben. A többi csapat nem változtat, így jobbnak kell lennünk náluk” – mondta Alonso.

A Ferrari pilótája a Motorsport Világtanács szeptemberi döntéshozásával kapcsolatban reméli, nem marasztalják el a maranellóiakat. Mint ismeretes, a szervezet a Német Nagydíjon történtek miatt hallgatja meg az olasz istállót, mivel Felipe Massa vélhetően csapatutasításra engedte el Fernando Alonsót, aki megnyerte a futamot.

„Bizakodóan kell várnunk a döntést, reméljük, kedvező határozat születik. Nekünk, pilótáknak és a szerelőknek a saját munkánkra kell összpontosítanunk, hogy jó eredményeket érjünk el” – mondta Alonso.

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18