Alonso: Sokat jelenthet, mikor mész ki a pályára

2010.08.27. 19:18
null
Alonso nem értékeli túl a mai teljesítményét (Fotó: Action Images)
Címkék
Vizes pályán köröztek a Belga nagydíj mai szabadedzésein a Formula–1-es pilóták. Mindkét tréningen Fernando Alonso volt a leggyorsabb, aki azonban nem szeretné túlértékelni ezt a részsikert, mivel a körülmények nagyon gyorsan változnak az aszfaltcsíkon. A Red Bullnál éppen ezért sincsenek elkeseredve a szerényebb időeredmények miatt. A csapat ráadásul inkább az időmrő edzésre és a versenyre tartalékolja a gumikat.
 

Esős idő várta a Formula–1-es pilótákat Belgiumban. Bár a két szabadedzésen nem esett végig, a pálya vizes volt, csak a második tréning vége felé kockáztatták meg a versenyzők, hogy átmeneti abroncsokat tegyenek fel autójukra. Mindkét szabadedzésen a Ferrari spanyol versenyzője, Fernando Alonso volt a leggyorsabb, a másodikon a Force Indiával Adrian Sutil érte el a második legjobb időt.

„Nem mindig jelent sokat, hogy valaki pénteken gyors, ettől még szombaton és vasárnap bármi lehet. Ettől függetlenül meg kell becsülnünk a mai eredményünket. Az időeredményeknek a mai napon kevés a jelentőségük, mert ilyen gyorsan változó időjárás mellett az időeredmények nagyon gyorsan javulhatnak és romolhatnak. Két vagy három másodpercet is jelenthet, hogy valaki mikor megy ki a pályára" – értékelte Alonso a szabadedzésen nyújtott teljesítményét.

A McLarennel versenyző Lewis Hamiltonnak is mindkét szabadedzés jól sikerült, az első tréningen a második, a másodikon a harmadik legjobb idő volt az övé.

„Az időjárás szeszélyessége elég hullámzóvá tette a napot. A pálya nagyon vizes volt, amikor kimentünk a pályára délelőtt, ezért az első edzésen nem is tettünk meg olyan sok kört. Délután a köztes aszfaltra készített gumikkal már jóval több kört tettünk meg, a szabályok ráadásul nem is engedik meg, hogy túl sok esőgumit használjunk el. Kis lépésekben haladunk előre, ez a pálya úgy tűnik, fekszik nekünk. Ha esni fog az eső, akkor versenyképesek leszünk. Az előző versenyen nem szereztem pontot, éppen ezért még fontosabb, hogy pontokat szerezzek vasárnap" – nyilatkozta a McLarennel versenyző Lewis Hamilton.

A Red Bull Renault versenyzői a pénteki napon kicsit szürkébbek voltak, Mark Webber az első szabadedzésen hetedik, a másodikon csak 18. időt ért el, Sebastian Vettel elsőre negyedik, másodikra hatodik időt autózott.

„Többet szerettünk volna kint lenni a pályán, de spórolnunk kellett a gumikkal, inkább az időmérő edzésre és a versenyre tartogatjuk őket. Nagyon nehéz ilyen változó körülmények között a pályán lenni, még van mit finomítanunk a beállításokon is" – mondta a nap folyamán jobban teljesítő Red Bull-pilóta, Sebastian Vettel

 

Legfrissebb hírek

Novemberben csaphat össze a ringben Fury és Joshua

Ökölvívás
34 perce

Szerződést hosszabbított rutinos középpályásával a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
40 perce

Jannik Sinner sorozatban 25. meccsét nyerte mesterversenyen

Tenisz
1 órája

Két légiósától elköszönt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
1 órája

Piros-kék zászlók a cseppkőbarlangban – elfeledett élvonalbeli futballklubok 6. rész

Képes Sport
1 órája

A horvát szövetségi kapitány bízik benne, hogy Modric játszhat a vb-n

Foci vb 2026
2 órája

Kerékpár: nem indul a Girón Jonas Vingegaard egyik legnagyobb ellenfele

Kerékpár
2 órája

Éder Militao sérülése súlyos, a Real Madrid védője lemarad a világbajnokságról

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik