
A Mercedes annak érdekében vette át a Brawn GP-t, hogy saját néven versenyezhessen és adott esetben futamokat, sőt vb-t nyerjen, de a 2010-es szezon eddig finoman szólva sem a sikereiről szól. A csapat 180 ponttal van lemaradva a konstruktőri világbajnokság első helyezettjétől, a Red Bulltól, és Nico Rosberg három harmadik helyezése mellett semmi említésre méltót nem tud felmutatni. Ennek ellenére Norbert Haug optimistán nyilatkozott.
„Természetesen csalódottak vagyunk, hogy nem úgy alakul eddig az idény, ahogy elterveztük, de biztos vagyok benne, hogy az idő múlásával egyre többet fogunk fejlődni és újra ott leszünk az élmezőnyben" – idézi az autosport.com a sportigazgatót.
A Mercedes két pilótája közül Nico Rosberg a hetedik, míg a hétszeres világbajnok Michael Schumacher a kilencedik helyen áll a világbajnoki pontversenyben. A csapat összetettben a negyedik pozíciót foglalja el.

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!



