Formula-1: szeptember elején lesz a Ferrari meghallgatása

MTI MTIMTI MTI
2010.08.03. 09:21
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Motorsport-világtanácsa szeptember elején hallgatja meg a Formula–1-es Ferrari vezetőit, miután az olasz istálló a július 25-i Német Nagydíjon tiltott csapatutasítást alkalmazott.

„A versenybírók által küldött jelentés kézhezvételét követően az FIA elnöke úgy döntött, hogy továbbítja az ügyet a világtanácsnak – írta hétfő esti közleményében a nemzetközi szövetség. – A meghallgatásra és a fegyelmi tárgyalásra szeptember 8-án, Párizsban kerül sor."

A hockenheimi futamon a brazil Felipe Massa – aki a rajt után a harmadik helyről az élre került, majd pozícióját a verseny kétharmadán keresztül megtartotta – nyilvánvaló csapatutasításra a 49. körben átengedte az első helyet a vb-címre még esélyes spanyol Fernando Alonsónak, aki végül meg is nyerte a német GP-t. A rádióüzenetben ez hangzott el: „Fernando sokkal gyorsabb, mint te. Nyugtázd, hogy vetted az üzenetet..."

Az eset után a Ferrarit a versenybírók 100 ezer dolláros pénzbüntetéssel sújtották.

A szeptemberi meghallgatáson nem vesz részt Jean Todt, az FIA jelenlegi elnöke, mert korábban csapatfőnökként dolgozott a Ferrarinál.

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18