Formula-1: Barrichello ismét Schumachert bírálja

2010.10.23. 10:22
Címkék
Rubens Barrichello Michael Schumachert kritizálta a Dél-koreai Nagydíj időmérő edzése után, mert úgy vélekedett, hogy egykori ferraris csapattársa feltartotta őt az edzés második szakaszában.

„Nem akarok személyeskedni, a magyarországi eset utáni vitánk elég volt erre az évre – mondta Barrichello, akit Schumi a Hungaroringen majdnem felkent a falra. – Tisztelem a pilótatársaimat, és örülök, hogy Michael odajött, és bocsánatot kért, de ettől még nem változik a helyzet. Azt mondta, nem szóltak neki a rádión, de erre azt kérdezem, minek van visszapillantó tükör a kocsiján? Sajnálom, hogy ez előfordulhatott, és hatalmas mázlim volt, hogy ennek ellenére is bejutottam a harmadik szakaszba.”

A hétszeres világbajnokot a jongnami futam sportfelügyelői írásban figyelmeztették, de nem büntették meg. Barrichello végül a 10. rajtkockát szerezte meg, vasárnap a kilencedik Schumacher mellől rajtolhat.

Legfrissebb hírek

Újabb 70 kilométer kerékpáros útvonalhálózatot jelöltek ki a Balaton-felvidéken

Kerékpár
9 perce

„Fényes jövő vár ránk” – Kerkez Milos az első liverpooli idénye tapasztalatairól beszélt

Légiósok
13 perce

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
31 perce

Curling vegyes páros vb: újabb magyar vereség, ezúttal a skótoktól

Egyéb egyéni
39 perce

Pat Riley 81 évesen nem a visszavonulásra, hanem egy újabb NBA-bajnoki címre összpontosít

Amerikai sportok
1 órája

Férfi röplabda: huszonkét fős keretet hirdetett a szövetségi kapitány

Röplabda
1 órája

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
2 órája

Váltó-vb: jó eredménnyel készült a női 4x100-as váltó Dél-Afrikában

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik