Formula-1: bocsánatot kért a Renault Vettel motorhibájáért

2010.10.26. 16:09
Címkék
A Renault elnézést kért a Red Bulltól Sebastian Vettel dél-koreai motorhibája miatt. A német versenyző vezetett a versenyben, és a világbajnoki pontverseny élére állt volna győzelmével, de tíz körrel a leintés előtt elfüstölt az erőforrása, így jelenleg, két futammal az idény vége előtt 25 pont a hátránya Fernando Alonsóhoz képest.

„A Renault elnézést kér Sebastian motorhibája miatt, sajnos egyelőre nem tudjuk, mi okozta a meghibásodást, de már vizsgáljuk – mondta Fabrice Lom, a Renault motorszállítási részlegének műszaki vezetője. – A motor a harmadik versenyét teljesítette, ilyenkor nem lenne szabad előfordulnia a meghibásodásnak. Óriási kudarcként éljük meg, hogy emiatt nullázott a csapat a versenyen, amelyet az első rajtsorból kezdett meg.”

A Red Bull nem hibáztatta nyilvánosan a motorszállítóját. Korábban többször is lehetett hallani róla, hogy az osztrák istálló Mercedes motorra vált, de végül nem egyezett meg a stuttgartiakkal. A Renault a következő idényben a gyári csapat és a Red Bull mellett a Lotusnak is szállít erőforrásokat.

Legfrissebb hírek

Pogacar hozta a kötelezőt, szakaszt nyert és élre állt Svájcban

Kerékpár
4 perce

Újra fogott a Crucible átka, Murphy kiejtette a címvédőt a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
4 perce

A walesiektől is kikapott a magyar férfiválogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb egyéni
21 perce

PSK: ötgólos meccsen kapott ki a Honvéd, iksz a Panathinaikosz–Juventus találkozón

Minden más foci
26 perce

Vívás: öt éremmel zárták a magyarok az U23-as Európa-bajnokságot

Utánpótlássport
50 perce

Újra önálló felnőtt-csapatbajnokság a férfi tornászoknál

Torna
1 órája

Újabb 70 kilométer kerékpáros útvonalhálózatot jelöltek ki a Balaton-felvidéken

Kerékpár
1 órája

„Fényes jövő vár ránk” – Kerkez Milos az első liverpooli idénye tapasztalatairól beszélt

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik