Formula-1: Ecclestone szerint veszélyben a Belga Nagydíj jövője

2010.10.20. 12:33
Bernie Ecclestone, a Formula–1 első számú vezetője szerint veszélybe került a Belga Nagydíj jövője. A sportvezető erről a Guardiannak adott nyilatkozatában beszélt.

„Így igaz. Ha a kormány nem támogatja a futam megrendezését, nem lesz verseny, mert a szervezők másképp nem tudják előteremteni az ehhez szükséges pénzt” – mondta Ecclestone az egyik klasszikus versenynek számító Belga Nagydíjról. A sportvezető hozzátette, a Török Nagydíj jövője sincs biztosítva.

Ecclestone 2011-től kezdve 20 futamos világbajnokságot szeretne, a jelenlegi 19 futamhoz jövőre csatlakozik az Indiai Nagydíj, 2012-ben az Egyesült Államok Nagydíja, 2014-ben pedig az oroszországi futam. Ez azt jelenti, hogy a jövőben két futamnak ki kell kerülnie a versenynaptárból, és Ecclestone elmondása szerint a kettő közül legalább az egyik európai futam lesz.

„Ez világbajnokság, és a szó jelentéséből következik, hogy a világ különböző pontjain kell versenyeznünk” – indokolta tervét a 79 éves sportvezető.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
5 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
6 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
7 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
10 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35