F1: Hamilton negyedszer rajtol az első sorból, háromszor nyert onnan

2010.11.13. 16:45
Címkék
Lewis Hamilton az idén negyedszer rajtolhat az első sorból, az eddigi három alkalommal győzött a vasárnapi versenyen (Kanadában a pole-ból, Isztambulban és Spában a második rajtkockából indult). A McLaren 2008-as világbajnoka az időmérő előtt abban bízott, hogy megszerzi a rajtelsőséget, de a második pozícióval sem elégedetlen.

„Régóta nem sikerült ilyen jól az időmérőm, az autó tökéletes volt, és ki is hoztam belőle a maximumot – mondta Hamilton. – A versenyen mindent beleadok, az elsődleges célunk, hogy megőrizzük előnyünket a konstruktőrök pontversenyében a Ferrari előtt, a második helyezés ugyanis nagyon értékes. Ami az egyénit illeti, nincs vesztenivalóm, csak nyerhetek a holnapi futamon."

A McLaren 32 ponttal előzi meg a Ferrarit a csapat-vb-ben, míg Hamilton 24 ponttal marad el Alonsótól a pilóták versenyében. Hamiltonnak az edzés második szakaszában volt egy incidense Felipe Massával, erről láthatják az alábbi videót.

HAMILTON ÉS MASSA ESETE
 
   

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
2 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
2 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
2 órája

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
3 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
3 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
3 órája
Ezek is érdekelhetik