Formula-1: Webber is gratulált csapattársának a vb-címéhez

2010.11.14. 17:30
Címkék
Mark Webber elismerte, hogy az ő áldozata árán tudta ledolgozni Sebastian Vettel a Fernando Alonsóval szembeni hátrányát az Abu-dzabi Nagydíjon, ugyanakkor gratulált csapattársának a világbajnoki címéhez.

„Őszintén gratulálok Sebnek a vb-címéhez – mondta a vb-pontversenyt sokáig vezető, Abu-Dzabiban csak a nyolcadik helyen célba érő Webber. – A következő hetekben sokat hallunk majd arról, milyen szezonunk volt, most nehéz is arról beszélni, milyen érzés közel kerülni a vb-címhez, mégis elbukni a kapujában. Mindent megpróbáltam, remek csapattal dolgozom együtt, de sajnos nem sikerült. A verseny elején nehéz helyzetbe kerültem, valahogy ki akartam kászálódni belőle. Fernando követte a stratégiámat, és nagyon rosszul járt. Tulajdonképpen ezzel segítettem a csapattársamnak a világbajnoki cím megszerzésében, hozzá tudtam tenni valamit a Red Bull sikeréhez."

Webber leszögezte, hogy 2011-ben is a Red Bull-istállónál versenyez, ezzel elejét vette az újabb találgatásoknak, amelyek szerint a Ferrarihoz szerződik Felipe Massa helyére. „Mark igazi ferraris típusú autóversenyző, Enzo Ferrari imádná" – mondta ma délelőtt Bernie Ecclestone.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
2 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
2 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
2 órája

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
3 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
3 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
3 órája
Ezek is érdekelhetik