F1: versenyzői állás karácsonyra és születésnapra D'Ambrosiónak

2010.12.21. 11:37
null
D'Ambrosio személyében hosszú idő után lesz belga pilóta a mezőnyben (Fotó: Action Images)
Címkék
Mexikó és Venezuela után Belgium is visszatér a Formula–1-be abból a szempontból, hogy 2011-ben a németalföldi országnak is lesz versenyzője az autós gyorsasági sorozat mezőnyében. A Virgin ugyanis bejelentette, hogy a legutóbbi idény második felében pénteki tesztpilótaként bevetett Jérome D'Ambrosio lesz a német Timo Glock csapattársa.

Az 2010-es szezont a Renault-istálló tesztpilótájaként kezdő belga a brazil Lucas di Grassit váltja az előző évad újonc gárdájában. A 25. születésnapját december 27-én ünneplő pilóta lesz a 20. belga (és az első az 1994-ben két versenyen induló Philippe Adams óta), aki F1-es futamon elrajtolhat.

„Ez volt a legtöbb, amit remélhettem szeptemberben, amikor felkértek a tesztpilótai szerepkörre – mondta a 2007-es Formula Master-bajnok D'Ambrosio. – Sokan pályáztak erre az állásra, és örülök, hogy mellettem döntöttek, s így részese lehetek a csapat fejlődésének."

Belgium mellett Mexikó és Venezuela is hosszú idő után delegál újra versenyzőt az F1-be a Sauberhez szerződő Sergio Pérez, illetve a williamses Pastor Maldonado személyében.

 

Legfrissebb hírek

Huszonhárom év után visszavonul Ashley Young

Angol labdarúgás
2 perce

Népsport: a futballkincstár legigazabb gyöngye volt

Népsport
24 perce

Mintegy húsz versennyel számol az idén a szülés után visszatérő triatlonos Kuttor-Bragmayer Zsanett

Atlétika
35 perce

Cristiano Ronaldót Messivel provokálták, de őt ez nem zavarta – megszerezte pályafutása 970. gólját

Minden más foci
35 perce

NS-partnerség: újabb díjakat kapott a Bölöni-film

Minden más foci
1 órája

Életben maradt a Pistons, Austin Reaves visszatért a Lakersbe

Amerikai sportok
1 órája

Cseh Sándor: Még tart a csapatépítés

Vízilabda
1 órája

Kosznovszky Márk a térdműtétje után: Még erősebben akarok visszatérni

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik