Formula-1: haragszanak a válltörését eltitkoló Webberre a Red Bullnál

MTI MTIMTI MTI
2010.12.07. 12:06
Címkék
A Formula-1-es világbajnok Red Bull-istálló vezetősége megharagudott Mark Webberre, mert a pilóta eltitkolta, hogy októberben egy kerékpáros balesetben eltörte a vállát.

Christian Horner csapatfőnök a londoni Daily Telegraph napilapnak adott interjújában úgy fogalmazott, csalódottak, hogy versenyzőjük egy szóval sem említette sérülését.

A 34 éves ausztrál a most megjelenő „Up front" (Az élvonalban) című könyvében írt arról, hogy a szezon utolsó négy futamát törött vállal teljesítette. Webbernek két éven belül ez volt a második biciklis balesete, az elsőben – 2008 végén – a lába tört el.

„A versenyzőinknek kötelességük egészségesnek lenni – mondta Horner. – Úgy tűnik, Mark gondban van a kerékpározással, ezért távol kellene magát tartania ettől a mozgásformától."

Az ausztrál pilóta az utolsó futamig harcban állt az egyéni világbajnoki címért, amelyet végül csapattársa, a német Sebastian Vettel nyert meg. Webber a baleset idején 11 pontos előnnyel még az élen állt a pontversenyben.

„Nem hiszem, hogy a sérülés komolyan befolyásolta a teljesítményét, mégis jobb lett volna, ha tudunk erről" – tette hozzá Horner.

Legfrissebb hírek

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
8 órája