Formula-1: Mosley tehet róla, hogy gyengék az újoncok - Ecclestone

2010.12.01. 17:13
Címkék
Bernie Ecclestone, korábbi állításaival ellentétben, nem az újonc istállóknál dolgozó szakembereket okolja a Lotus, Hispania, Virgin trió idei gyenge szerepléséért, hanem a versenyzésükről döntő Max Mosley korábbi FIA-elnököt.

„Ha igazságos akarok lenni az újonc csapatokkal, nem ők tehetnek a gyenge szereplésükről – írta Ecclestone a Formula–1-es idény hivatalos visszapillantó kiadványának előszavában. – Max Mosley a hibás, azzal hitegette őket, hogy harmincmillió fontos költségvetéssel versenyképesek lehetnek. A lényeg azonban, hogy itt vannak, és amíg nem járnak körbe pénzgyűjtő persellyel, jó is, hogy tagjai a mezőnynek."

Ecclestone korábban azt nyilatkozta, hogy ártalmasak az F1-nek az újonc istállók, amelyeket a kripli jelzővel illetett.

Az újonc csapatokról 2009 nyarán döntöttek, első körben a Virgin (Manor néven), a Hispania (Campos néven) és az idény előtt visszalépő USF1 kapott rajtengedélyt, majd ősszel a Lotus csatlakozott hozzájuk. Az FIA tervezete szerint költségvetési plafont alkalmazott volna, de a többi istálló ezt ellenezte, így továbbra is szabad a költekezés, csupán titkos egyezményben szigorították a csapatok költekezését.

Legfrissebb hírek

A jóslat: topcsatárok közé emelkedhet Kovács Bendegúz

Légiósok
21 perce

Ha a Füchse Berlinnel elbír, akkor bármire képes lehet a Veszprém

Kézilabda
39 perce

BL: Jogosan vonták vissza az Arsenal javára megítélt 11-est? Szavazzon!

Bajnokok Ligája
43 perce

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
7 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
7 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
8 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
8 órája
Ezek is érdekelhetik