Visszajönnek a csapatutasítások és a turbómotorok

2010.12.10. 18:07
null
A turbókorszak 2013-ban kezdődik újra az F1-ben
Címkék
A Nemzetközi Automobil-szövetség motorsport-világtanácsa pénteken jóváhagyta a következő évekre tervezett Formula–1-es szabálymódosításokat. Ezek szerint 2013-tól az autókban négyhengeres, 1.6 literes turbómotorok dübörögnek. Az FIA azt is bejelentette, hogy a 2011-es idényben ismét szabad lesz csapatutasítást adni a Formula–1-es futamokon.

A mostani erőforrásoknál 35 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztó turbómotorok fordulatszámát percenként legfeljebb 12 ezerben limitálják. Azt, hogy a csendesebbé – vagy legalábbis mélyebb hangúvá – váló autók teljesítménye ezzel együtt elérje a jelenlegi nyolchengeres, 2.4 literes motorokét (körülbelül 750 lóerő), az energiaátalakító rendszerek továbbfejlesztésével akarják elérni. Az F1-be jövőre visszatérő KERS teljesítményét 2013-ban 60 kilowattról 120-ra emelik.

Az új motorok fejlesztési munkáit és költségeit az FIA rendszeresen vizsgálja annak érdekében, hogy senki se szerezzen túl nagy előnyt az új motorja révén. A turbómotorokból 2013-ban egy pilóta csak ötöt használhat, 2014-ben pedig már csupán négyet. A fogyasztást is limitálják, várhatóan megadják az üzemanyagtartály maximális méretét.

A következő évben a váltókat nem négy, hanem öt egymás utáni versenyen kell használni, és az F-csatorna betiltásával egy időben engedélyezik az állítható dőlésszögű hátsó légterelőt, amelyet az előzéshez használhatnak a versenyzők.

A következő idényben a lekörözött autók visszaelőzhetik a mezőnyt a biztonsági időszakban, és újra engedélyezik a csapautatsításokat is. Az FIA ugyanakkor figyelmezteti az istállókat: mindezt olyan formában tegyék, hogy ne rontsák vele az F1 megítélését.

A csapatutasítások alkalmazását az után tiltották be, hogy a 2002-es Osztrák Nagydíjon az éllovas Rubens Barrichello az utolsó kanyarban engedte át a győzelmet Michael Schumachernek.

Azóta a csapatok burkolt formában alkalmazták az utasításokat, ám idén a Ferrari messzire ment a Német GP-n: „Fernando gyorsabb nálad. Jelezd, hogy érted az üzenetet" – szólt Rob Smedley versenymérnök Felipe Massával folytatott rádióbeszélgetése, amelyet követően a brazil elengedte maga mellett Fernando Alonsót. Az FIA százezer dollárra büntette a csapatot.

Az FIA azt is közölte pénteken, hogy 2012-től minden rádióbeszélgetés azonnal hozzáférhető lesz a tévétársaságok számára, s a közvetítés rendezőjétől függetlenül közölhetik azokat a közvetítésben.

Legfrissebb hírek

A Pittsburgh elleni negyedik sikerével továbbjutott a Philadelphia az NHL-ben

Amerikai sportok
26 perce

Joggal dühöng az Arsenal? – „A VAR-nak ki sem kellett volna hívnia a játékvezetőt”

Bajnokok Ligája
29 perce

Gazdag Dániel remek távoli gólt szerzett, negyeddöntős a Columbus a US Open-kupában

Légiósok
57 perce

A jóslat: topcsatárok közé emelkedhet Kovács Bendegúz

Légiósok
1 órája

Ha a Füchse Berlinnel elbír, akkor bármire képes lehet a Veszprém

Kézilabda
1 órája

BL: Jogosan vonták vissza az Arsenal javára megítélt 11-est? Szavazzon!

Bajnokok Ligája
2 órája

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
9 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik