Button: Félek, hogy az idény elején sehol sem leszünk

2011.02.28. 20:19
null
Jenson Button sokat vár a 2011-es idénytől, de a tesztek alapján fél a rossz rajttól (Fotó: Action Images)
Címkék
Jenson Button nagyon aggódik a McLaren-istálló helyzete miatt, a 2009-es Formula–1-es világbajnok szerint az autóját a nagy vetélytársakhoz képest késéssel elkészítő csapat új gépe megbízhatatlan a teszteken, és emiatt az első néhány versenyen távolról kell néznie, ahogy a riválisok a futamgyőzelmekért csatáznak.

A McLaren az első, valenciai teszten még a tavalyi autóját használta, csak Jerezben vetette be MP4-26-osát. Jenson Button szerint ez az elmaradás az új kocsi megbízhatatlanságával ötvözve óriási lemaradásba taszította a wokingi istállót.

„Közel sem teljesítettem annyi kört a teszteléseken, mint amennyit szerettem volna, így pedig lehetetlen megfelelő mértékben fejleszteni egy F1-es versenygépet – mondta a tavaly az első négy futamból kettőt, tavalyelőtt az első hétből ötöt megnyerő Button az olasz Autosprint magazinnak, majd kitért a konkrét problémákra. – Barcelonában érzékelhető a leginkább, hogy az autónak mennyire jók az aerodinamikai tulajdonságai, de a katalóniai gyakorlás után rá kellett döbbennünk, nem csak ezen a téren van rengeteg teendőnk."

A 2009-es világbajnok tavaly is sokáig versenyben volt a vb-címért, de végül csak az ötödik lett a bajnokságban. Első mclarenes idényét mégis sikeresnek értékelte, de sokkal többet várt a 2011-es szezontól. Most úgy tűnik, csalódnia kell, legalábbis az első futamokon.

„Nagyon erős lehet az autó, de meg kell ismernünk, és erre már csak egyetlen tesztünk maradt az idénynyitó előtt – mondta Button. – Rendkívül fontos lesz az utolsó teszt, de ha nem sikerül felülkerekedni a problémákon, az első néhány versenyen nagy hátrányban leszünk a többi élcsapathoz képest."

A bahreini idénynyitó törlése és a vb-rajt két héttel későbbre csúsztatása az élcsapatok közül a McLarennek kedvezhet a leginkább, akárcsak az, hogy a barcelonai tesztelésen nem négy, hanem öt napon át száguldozhatnak a pilóták. Button azonban így is nagyon visszafogott.

A riválisokról még kevésbé mer állást foglalni: „A minap azt hallottam az egyik szakértőtől, hogy a Red Bull hat tizeddel veri a Ferrarit, egy másik pedig azt állapította meg, hogy a Scuderia autói egy másodperccel vernek mindenki mást. A valós képet úgyis csak az első versenyen ismerjük meg."

Legfrissebb hírek

Fallabda csapat Eb: a férfiak nyertek a belgák ellen, benn maradtak a divízió I-ben

Egyéb egyéni
20 perce

Liga 2: a Sepsi nyerte a feljutásra álló csapatok rangadóját

Minden más foci
45 perce

Strandkézilabda-vb: a kétszeres Európa-bajnok dánokkal is összekerült a magyar férfiválogatott

Kézilabda
1 órája

Szánthó Regő: Remek érzés kupagyőztesnek lenni!

Minden más foci
1 órája

Férfi kézilabda NB I: a Veszprém hét góllal nyert a Komló ellen

Kézilabda
1 órája

Borut Mackovsek: A Magdeburg megbüntetett a hibáinkért

Kézilabda
1 órája

Női kosár NB I: győzelmi kényszerben a DVTK

Kosárlabda
1 órája

Koltai Tamás: Az ETO játékosainak bízniuk kell nagyszerű futballjukban

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik