Formula-1: Az élbolyban nem lesz könnyebb az előzés - Alonso

2011.02.14. 14:59
Címkék
Fernando Alonso szerint túl van misztifikálva a Formula–1-be az idén bevezetendő állítható hátsó légterelő szerepe, a Ferrari spanyol világbajnoka szerint nem lesz több előzés miatta, mint az előző szezonban.

„Ha a két autó csaknem azonos teljesítményű, ugyanúgy nem tud előzni az üldöző, mint tavaly – mondta Alonso. – Arra az esetre jó lehet, ha a hátsó autó körönként több mint egy másodperccel gyorsabb, ezzel a légterelővel bizonyára meg tudtam volna előzni Petrovot Abu-Dzabiban. Az élbolyban azonban ne várjanak nagy csatákat csak emiatt.”

A spanyol szerint túl rövid az a 600 méteres szakasz, amelyet a pályákon kijelölnek a versenyzőknek a légterelő „kinyitására” (ennek köszönhetően csökken az autó légellenállása az egyenesben, és jelentősen felgyorsul), és kevés lesz az autók közötti sebességkülönbség.

Az FIA már korábban jelezte, hogy az igényeknek megfelelően növelheti vagy csökkentheti a 600 méteres távolságot – igaz, a szakértők is állandóan vitáznak azon, mennyire kell egyáltalán könnyebbé tenni egy-egy előzést.

Legfrissebb hírek

Littler háromleges hátrányból nyerte meg a darts PL aberdeeni állomását

Egyéb egyéni
1 perce

Pénteki sportműsor: ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Minden más foci
4 perce

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
34 perce

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
50 perce

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
56 perce

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
59 perce

Murphy és Higgins döntetlenre áll, Vu Ji-cö nagyon vezet a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi kézilabda BL: a Nantes csak a hátrányát tudta csökkenteni, előnyt szerzett a Barca a visszavágóra

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik