Formula-1: Melbourne nem bírja a futam terheit, rövidesen visszalépne

2011.02.21. 12:53
Címkék
A Formula–1-es Ausztrál Nagydíjnak otthont adó Albert Parkot is magába foglaló Melbourne Port választókerületének parlamenti képviselője is csatlakozott azokhoz a politikusokhoz, akik szerint nem szabad meghosszabbítani a versenypálya 2015-ben lejáró versenyrendezési szerződését. A barcelonaiak is jelezték: jobb feltételeket akarnak az F1 vezetőitől.

Michael Danby szerint a választók számára már teher a futam, amelynek első, 1996-os jogdíja még 1.7 millió dollár volt, míg az idei már 50 millió.

„Növekszik a kiadásunk, csökken a nézőszám, a lakosságnak elege van, a polgármester ellenzi a futamot. Ezek a jelek mind afelé mutatnak, hogy semmiképpen sem szabad meghosszabbítanunk a szerződésünket. Köszönjük a szép emlékeket az F1-nek” – mondta Danby.

A verseny szervezői hiába próbálják meggyőzni a politikusokat, hajthatatlannak tűnnek. Bernie Ecclestone, az F1 gazdasági vezetője még azt is felajánlotta Robert Doyle főpolgármesternek, hogy találkozzanak, és ha nagyon akarják, 2015-ös lejárta előtt bontsák fel a szerződést.

Közben Barcelonában a 2016-ban lejáró kontraktus kitöltése a téma, Artur Mas, Katalónia elnöke leszögezte: csak akkor írnak alá új megállapodást, ha az eddigieknél kedvezőbb feltételekkel (azaz alacsonyabb jogdíj ellenében) rendezhetnek futamokat. Mas azt is elmondta, jelenleg csak az idei és a 2012-es futam jogdíjára tud garanciát vállalni a kormány, a távolabbi jövő kérdéses.

Legfrissebb hírek

Női kosár NB I: győzelmi kényszerben a DVTK

Kosárlabda
3 perce

Koltai Tamás: Az ETO játékosainak bízniuk kell nagyszerű futballjukban

Labdarúgó NB I
5 perce

„Legyőztük Románia bajnokát” – a csíki futball egyik legnagyobb sikerének tekintik az FCSB elleni diadalt

Minden más foci
7 perce

Curling vegyespáros-vb: Kanada a bronzérmes

Téli sportok
12 perce

NB I: MTK Budapest–Nyíregyháza Spartacus FC

Labdarúgó NB I
26 perce

Alonso és Stroll is megkapta a rajtengedélyt a miami sprintversenyre

F1
32 perce

Húsz hónapra eltiltották az olimpiai érmes rúdugró Alysha Newmant

Atlétika
43 perce

A Mercedest meglepte a McLaren és a Ferrari előrelépése; a Red Bull örül, hogy lerázta a középmezőnyt

F1
56 perce
Ezek is érdekelhetik