Formula-1: A McLaren sokkal jobb annál, mint amit eddig mutatott - Alonso

User UserUser User
2011.03.15. 13:12
Fernando Alonso szerint a McLaren lesz a jövő hét végi Formula–1-es Ausztrál Nagydíj meglepetéscsapata, de csak azok számára, akik a teszteredmények alapján próbálják meg felvázolni a 2011-es idény erőviszonyait. A Ferrari spanyol pilótája szerint ugyanis a brit istálló sokkal többet tud annál, mint amit eddig Spanyolországban mutatott.

„Sokkal jobbak annál, mint amilyennek tűnnek, a téli tesztelés nem árul el mindent – mondta Alonso az El Paísnak. – Azt mondják, kicsit többet várnak maguktól, azaz ha kicsit alakítanak az autón, könnyen felérhetnek az élmezőnybe, sőt akár mindenkit megelőzhetnek. Persze minden csak ott derül ki, de meglepődnék, ha a tizedik helyért, és nem a dobogóért csatáznának."

A wokingiak új autója a téli teszteken csak 3601 kilométert tett meg, ami alig több a Ferrari össztávjának (6985) felénél. Gary Anderson, az F1-ben a Jordan 90-es évekbeli főtervezőjeként híressé vált szakértő szerint a McLaren csak a barcelonai teszt második felére ért el arra a szintre, amelyen a téli gyakorlást el kellett volna kezdenie.

Legfrissebb hírek

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
20 órája

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

A Ferrari új motorral támad; a Mercedes kész csapatutasításokat alkalmazni Spielbergben

F1
2026.06.25. 17:03

Hamilton olyat tett, amire előtte csak Fangio volt képes

F1
2026.06.16. 11:47

Norris: Ha a Ferrari javít az erőforrásán, akkor megalázza a mezőnyt

F1
2026.06.16. 11:32

A Mercedes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az FIA-nak a bokszutcai gyorshajtásos ügy kapcsán

F1
2026.06.15. 14:51

A McLaren visszatért az élre – megszorongathatja a Mercedest Spanyolországban?

F1
2026.06.12. 20:12

A Red Bull és a McLaren is megtámadhatja az FIA döntését Gasly ügyében

F1
2026.06.12. 16:55
Ezek is érdekelhetik