F1: Elbambultam a boxban, ezért álltam be Vettel helyére - Button

2011.04.17. 12:18
Címkék
Jenson Button maga sem érti, miért Sebastian Vettel helyére állt be az első boxkiállásakor, de még inkább bántja, hogy a hátsó gumijai túlságosan elkoptak a verseny hajrájában, így nem tudta tartani a lépést csapattársával, a Kínai Nagydíjat megnyerő Lewis Hamiltonnal, és csak a 4. lett.

„Lewis óriási volt, gratulálok neki! Fantasztikus verseny volt, rengeteg előzéssel, örülök, hogy részese lehettem, de azt sajnálom, hogy nem voltam elég gyors – mondta Button. – A hátsó gumik gyorsan elkoptak, amit nem nagyon értek, de ilyen körülmények között a negyedik helyezés volt a lehető legjobb eredmény. Élvezetes a verseny, de ha kopottak a gumijaid, nem sokat tehetsz a támadód ellen, Webberrel szemben esélytelen volt védekezni. Így a kigyorsítás, a fékezés, a kanyarodási stabilitás is hiányzik, visszatámadni sem tudsz."

Button az első boxkiállásánál komikus jelenetet okozott, véletlenül Sebastian Vettel helyére állt be, s csak akkor ment tovább pár méterrel saját szerelőihez, amikor Vettel odaért. Így viszont a német mögé került kifelé menet.

„Elszúrtam, amit nagyon sajnálok. Elbámészkodtam, és rossz helyre álltam" – mondta Button.

„Egy körrel korábban kellett volna kijönnie, de a pályán maradt, és kicsit kapkodni kezdett a csapat – mondta Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke. – Talán túlságosan tetszettek neki a Red Bull kerekei. Sajnos túl könnyen veszítettünk egy kőkeményen megszerzett pozíciót Vettellel szemben, ez kisebb tragédia volt az egyébként mindkét versenyzőnktől remekül sikerült viadalon."

Legfrissebb hírek

NB I: Paks–Debrecen

Labdarúgó NB I
24 perce

A DAC edzője: Ha négyszer kikapsz a Slovantól, akkor megérdemelten állnak ott, ahol...

Minden más foci
44 perce

A Porto 31-edszer bajnok, Mourinhóék lemaradtak az aranyról

Minden más foci
45 perce

Révész Attila: A jelenlegi keret ötven százaléka nem alkalmas az NB I-re

Labdarúgó NB I
1 órája

Demeter Zsomborral szerződést hosszabbítottak Marosvásárhelyen

Minden más foci
1 órája

Videó: így szólt a székely himnusz Csíkszeredán a FCSB legyőzése után

Minden más foci
1 órája

Az idény legjobbjának választott Tóth Balázs: A társak nélkül nem sikerült volna

Légiósok
1 órája

Szűcs Tamás szerint ütőképes marad a bronzéremre hajtó Loki

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik