F1: Túlságosan görcsösen ragaszkodtunk a stratégiánkhoz - Vettel

2011.04.17. 12:03
Címkék
Sebastian Vettel szerint a Red Bull-istálló túlságosan is görcsösen ragaszkodott a két boxkiállásos stratégiához, s ezért a végén nem volt esélye Lewis Hamilton ellen, el kellett engednie az angolt, és örült, hogy más nem előzte meg a hajrában.

„Görcsösen ragaszkodtunk a két boxkiállásos stratégiához, ami talán nem is lett volna baj, ha a második kerékcserémet el tudjuk halasztani néhány körrel – mondta a vb-pontversenyt így is 21 pontos előnnyel vezető Vettel. – A végén Lewis gyorsan feljött rám, és nem volt értelme agresszívan védekezni, ha belemegyek a csatába, túl sok időt veszítek, és más is megelőz. A problémák ellenére második lettem, ennek is örülnöm kell, de jó tudni, hogy a legkisebb hibát sem engedhetjük meg magunknak, mert van, aki azonnal lecsap rá, gratulálok is ezért Lewisnak.″

Vettelt meglepte, hogy Button az első boxkiállásánál nem a McLaren, hanem a Red Bull garázsa elé állt be.

„Meglepő húzás volt, az egyik Toro Rosso is eljátszotta már ezt, nem tudom, mi olyan vonzó a mi szerelőinkben. Szerencsére a srácok józanok maradtak, és megelőzhettem Jensont. Jobban zavart, hogy nem működött a rádióm, és rengeteg kérdésre nem kaptam választ. A KERS sem működött már a végén, nehéz verseny volt″ – fejezte be Vettel.

Legfrissebb hírek

NB I: Paks–Debrecen

Labdarúgó NB I
26 perce

A DAC edzője: Ha négyszer kikapsz a Slovantól, akkor megérdemelten állnak ott, ahol...

Minden más foci
46 perce

A Porto 31-edszer bajnok, Mourinhóék lemaradtak az aranyról

Minden más foci
46 perce

Révész Attila: A jelenlegi keret ötven százaléka nem alkalmas az NB I-re

Labdarúgó NB I
1 órája

Demeter Zsomborral szerződést hosszabbítottak Marosvásárhelyen

Minden más foci
1 órája

Videó: így szólt a székely himnusz Csíkszeredán a FCSB legyőzése után

Minden más foci
1 órája

Az idény legjobbjának választott Tóth Balázs: A társak nélkül nem sikerült volna

Légiósok
1 órája

Szűcs Tamás szerint ütőképes marad a bronzéremre hajtó Loki

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik