Formula-1: Hosszú futam lesz, és csak 8 méter az előnyöm - Vettel

2011.04.16. 10:25
Címkék
Sebastian Vettel sorozatban harmadszor rajtolhat az első rajtkockából Sanghajban, ráadásul az idén az összes futamon ő szerezte meg a pole pozíciót. A Kínai Nagydíj időmérőjén 715 ezreddel verte meg a második helyezett Jenson Buttont, ráadásul egyáltalán nem szenvedett meg annyira a kemény keverékű gumikkal a kvalifikáció első szakaszában, mint csapattársa, Mark Webber, aki csak a 18. rajtkockából indulhat.

„Az emberek mindig elfelejtik, hogy a pole pozíció önmagában semmit sem ér – mondta Vettel. – Persze ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok elégedett, igenis megemelem a kalapom a csapat előtt. Nem volt könnyű megszerezni a pole-t, az edzés második szakaszában nem éreztem úgy az autót, ahogy szerettem volna, még szerencse, hogy a harmadikban minden összejött. Hosszú verseny lesz, és még csak nyolc méter az előnyöm.″

Vettel elutasította azokat a feltételezéseket, amelyek szerint az idén sétagaloppban fogja megszerezni második világbajnoki címét, fejlődést vár a rivális istállóktól. Aztán kitért arra is, miért ült olyan sokáig az autójában az edzés végén.

„Az új szabályok szigorították az autó súlyelosztását, és a mérésig az autóban kell maradnunk, hogy valaki a hüvelykujjának felmutatásával jelezze, készen vannak, és kiszállhatok. Erre vártam, és talán nem láttam az első, nekem adott jelzést, és vártam, amíg valaki megismétli" – mondta Vettel.

Legfrissebb hírek

Az idény legjobbjának választott Tóth Balázs: A társak nélkül nem sikerült volna

Légiósok
14 perce

Szűcs Tamás szerint ütőképes marad a bronzéremre hajtó Loki

Labdarúgó NB I
16 perce

Vívás: Spiesz Anna a nyolcaddöntőig jutott a kardozók incshoni GP-viadalán

Egyéb egyéni
1 órája

Jó úton járunk, de szemléletváltás kell a fejlődéshez – Szarvas Alexandra látja, mire lenne szükség a magyar női futball felzárkóztatásához

Képes Sport
1 órája

A CSM Bucuresti szakosztályokat zár be, de közben a dolgozóinak ingyen utazást kínál a budapesti final fourra

Kézilabda
1 órája

NHL: kitart a lendület, a Carolina sima győzelemmel kezdte a rájátszás második körét

Amerikai sportok
1 órája

NBA: a Philadelphia történelmi fordítással kiejtette a Bostont

Amerikai sportok
2 órája

Három magyarral hajt a BL-ért a Liverpool Manchesterben

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik