Formula-1: Kubicáról csak a nyár végén dől el, hogy visszatérhet-e

2011.04.22. 17:42
Címkék
Csak a nyár második felére derülhet ki az orvosok számára, hogy fel tud-e úgy épülni Robert Kubica a februári ralibalesetéből, hogy állapota ismét alkalmas legyen a Formula–1-es szereplésre. A kéz-, könyök-, váll- és lábsérüléseiből lábadozó lengyel pilóta a jövő héten elhagyhatja az olaszországi Pietra Liguréban található kórházat, ahol csaknem három hónapon át kezelték.

„Hat hónappal a baleset után, azaz a nyár második felében lehet majd megállapítani, hogy képes lesz-e a visszatérésre – mondta Riccardo Ceccarelli, a Renault-istálló főorvosa a La Gazzetta dello Sportnak. – Megtesszük, amit lehet, de Robert testén múlik, hogy elég erős lesz-e. Mi hiszünk benne."

„A kéz-, a könyök-, a váll- és a lábsérülése miatt olyan, mintha három pácienst gyúrtak volna egybe, az első hónapokban nagyon nehéz nyomon követni az állapotának javulását – folytatta Ceccarelli, aki elmondta, négyfős stábot hoztak létre, tagjai a rehabilitáció alatt napi hat-nyolc órát töltenek el Kubicával. – A kezében lévő idegek jelentik a legkényesebb pontot, néhány helyen már kifejezetten érzékeny, de még nem mindenhol. A lábával nincs nagy baj, a bal sértetlen maradt, arra rá tudott állni, és fokozatosan terhelheti a jobbot is."

Legfrissebb hírek

A derbin már magyarként játszhat Mariano Gómez

Labdarúgó NB I
11 perce

Serie A: sorozatban a harmadik meccs végződött gól nélkül

Olasz labdarúgás
13 perce

Az FIA-elnök kijelentette: visszatérnek a V8-as motorok az F1-be!

F1
27 perce

Női futsal MK: először lett kupagyőztes a TFSE

Minden más foci
46 perce

Vízilabda: az Eger, a Szeged és a BVSC is rendez döntőt a fiúknak

Utánpótlássport
51 perce

Superbike-vb: Nicolo Bulega nyerte a superpole-versenyt, Oliveirát mentő vitte el

Egyéb autó-motor
1 órája

Verstappen már nem utasnak érzi magát a Red Bullban; Russell nem aggódik a hátránya miatt

F1
1 órája

Hadjart kizárták a miami időmérőről – hivatalos

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik