Webber mackós csapattársat kíván magának

Vágólapra másolva!
2011.07.30. 07:30
null
Webber (jobbra) itt valószínűleg nem azt magyarázza, hogyan ölelgetné meg Barrichellót (Fotó: Czerkl Gábor)
Címkék
Mark Webber nem különösebben veszi komolyan magát vagy az életet – mindaddig, amíg úgy nem érzi, hogy igazságtalanság éri őt. A Red Bull ausztrál versenyzője a Magyar Nagydíj hétvégéjén mesélt hazai újságíróknak a karrierjéről, a magánéletéről, és arról, miért Rubens Barrichellót választaná maga mellé csapattársnak.

– Egy év sok idő...
– Milyen értelemben?

– Győzelem nélkül – hiszen nálunk ünnepelhetett utoljára.
– Jó persze, ám azért idén is voltak nagyon jó versenyeim. Rendben, a győzelem még nem jött össze, de mégis második vagyok a bajnokságban. Lehetnék akár ötödik vagy hatodik is, tehát nem olyan rossz a helyzet. Folyamatosan kopogok a „győzelem kapuján”, és remélhetőleg az hamarosan ki is nyílik.

– Lát még rá esélyt, hogy a szezon végén bajnok legyen?
– Először is azt kell elérnünk, hogy az elsőségért folytatott versenyfutás ne záruljon le már a szezon vége előtt. Ha ugyanis Sebastian továbbra is futamokat nyer, akkor ez lesz a helyzet. Ezt kell megakadályoznunk, pontokat kell rabolnunk tőle, de már az is tényleg jó hír lenne, ha az utolsó futamig kérdéses lenne a bajnokság kimenetele.

– Ezt hogy érhetik el?
– Néhány győzelem biztosan kell hozzá, és az se lenne rossz, ha Sebastiant itt-ott utolérné a balszerencse. De őt és az autót ismerve nem szabad csak erre támaszkodni. Az idény elején sajnos nagyon elkapta a fonalat, azonnal hozzászokott a gumikhoz, a körülményekhez, remek munkát végzett, megérdemli, hogy az élen áll.

– Azért az ő balszerencséjéért ön is tehet valamit, hiszen láthattuk, hogy ha kiszorítja a pole-ból, korántsem olyan magabiztos, mint az élen száguldva.
– Pontosan így van. Meg kell próbálnunk folyamatosan kiszorítani őt az első sorból – ez nem könnyű, de lehetséges. Láthattuk a Nürburgringen is, hogy ha az ember első két etapja nem olyan gördülékeny, akkor nehezebb a győzelemért harcolnia.

– Ha ön választhatná meg, ki lenne a csapattársa?
– Talán Rubens Barrichello, hisz ő olyan kis mackós, jól meg lehet ölelgetni...

– Hogy látja, a McLaren és a Ferrari már beérte a Red Bullt?
– Igen, versenytempó terén mindenképp, az időmérőn viszont jobbak vagyunk. De hát a szombati elsőségekért még sosem osztottak világbajnoki címet...

– Mi a véleménye arról, hogy Lewis Hamilton Kanadában meglátogatta a Red Bull csapatfőnökét, Christian Hornert?
– Ez teljesen normális az F1-ben, én is beszélgetek néha más istálló csapatfőnökével. Lehet, hogy Lewis csak némi nyomás alá akarta helyezni a McLarent, nem tudom. Rám mindenesetre semmilyen hatással nincs a történet.

– Nem sűrűn beszél a magánéletéről, holott sokak számára az is példaértékű lehet. Élettársával a kezdetektől együtt egyengették a karrierjét, és jóban-rosszban kitartottak egymás mellett.
– Ann valóban mindig nagyon jó volt hozzám, mind a magánéletben, mind szakmailag remek a kapcsolatunk. Persze voltak hullámvölgyek is, de erős kötelék van köztünk, hiszen mindketten igazi harcosok vagyunk. Ő is olyan, mint én, szereti tesztelni magát, nagyon határozott nő. Közös bennünk, hogy imádjuk az állatokat, imádunk a családunkkal lenni és megosztani velük mindazt, amit együtt értünk el. A rokonok és barátok is mind segítettek abban, hogy eljuthattunk idáig, és ebből szeretnénk visszaadni valamit nekik.

A TELJES INTERJÚT – AMELYBŐL TÖBBEK KÖZÖTT AZ IS KIDERÜL, MILYEN ÁLLATOKAT TART A RED BULL PILÓTÁJA – A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN OLVASHATJA.

Legfrissebb hírek

„Beszéljenek kevesebbet, koncentráljanak a versenyzésre!” – ezt megkapták a Ferrari pilótái…

F1
Tegnap, 11:30

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2025.11.10. 11:09

„Az egész idényben nem voltunk elég jók” – Verstappen a bokszutcából a dobogóig tört előre, de nem igazán lát esélyt a vb-címre

F1
2025.11.09. 21:20

Norris az újabb győzelemmel elhúzott a bajnokság élén; Antonelli és Verstappen is dobogón Brazíliában

F1
2025.11.09. 19:40

Verstappen a bokszutcából rajtol a Sao Pauló-i Nagydíjon

F1
2025.11.09. 14:18

„Elfelejthetem a bajnokságot” – Verstappen lemondóan nyilatkozott a Q1-es kiesése után

F1
2025.11.08. 21:54

Norris újra a pole-ban; Piastri „csak” negyedik; hullottak a világbajnokok az interlagosi időmérőn

F1
2025.11.08. 20:18

Norris nyert, és növelte az előnyét a kieső Piastri előtt a brazíliai sprintversenyen

F1
2025.11.08. 16:07
Ezek is érdekelhetik