F1: a HRT is bemutatta autóját - Karthikeyan Barcelonában körözött

2012.03.05. 20:58
null
Az új HRT (Fotó: autosport.com)
Címkék
A HRT és a Marussia az utolsó pillanatig kivárt, de ma mindkét csapat megmutatta új autóját. Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Marussia délelőtt Silversotne-ban mutatta meg négykerekűjét, míg délután Barcelonában a Hispania Racing Team is megmutatta idei versenygépét.

A HRT és a Marussia múlt héten az utolsó hivatalos tesztelésen, Barcelonában sem vett részt idei autójával, de filmforgatás címén még bemutathatták új versenygépüket – ez azt jelenti, hogy legfeljebb 100 kilométert tehetnek meg az autók, méghozzá a Pirelli bemutatókra készített, azaz nem versenygumijain.

A HRT ma késő délután, a mezőnyből utolsóként a barcelonai pályán mutatta meg autóját.

Az első köröket az indiai Narain Karthikeyan tette meg a Cosworth motorral hajtott autóval, míg spanyol csapattársa, Pedro de la Rosa ezúttal még csak a pályán kívül kísérte figyelemmel a bemutatkozást.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
3 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
4 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
5 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
7 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
Tegnap, 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
Tegnap, 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
Tegnap, 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
Tegnap, 11:35